Hollandiában Rióért
A vízilabdázók olimpiai pótselejtezőjét a nőknél márciusban Hollandiában, a férfiaknál áprilisban Olaszországban rendezik meg - tudatta honlapján a hazai sportági szövetség.
A tavaszi tornákon már nem kell indulniuk a magyar válogatottakat is felvonultató januári, belgrádi Európa-bajnokság győzteseinek, mivel a kontinenselső mindkét nem esetében egyenes ágon jut ki Rióba.
A kvalifikációt a nőknél a hollandiai Gouda rendezi március 21. és 28. között. A torna sorsolását január 23-án, Belgrádban az Eb alatt tartják meg, addigra kiderül, hogy mely válogatottak jogosultak a részvételre, és mely nemzeti csapatok kívánnak is élni az indulás jogával a pótselejtezőn. Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen.
Ázsiából egy hely várhatóan felszabadul, így Európából újabb csapat érkezhet a pótselejtezőre, amelyről négy nemzet kvalifikálja magát a riói olimpiára - írta a honlap.
A férfiaknál Triesztben lesz a torna április 3. és 10. között. A sorsolást szintén január 23-án tartják Belgrádban. A kiírás értelmében az erősebb nemnél Európából öt ország vehet részt a pótselejtezőn, de várhatóan még egy helyet kap a kontinens, mert Óceániából nem lesz induló. Az itáliai pótselejtezőről négy válogatott szerez kvalifikációt a jövő nyári ötkarikás játékokra.
Az olimpia vízilabdás mezőnye:
nők, összesen nyolc csapat:
---------------------------
rendező ország: egy kvóta - BRAZÍLIA
a belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta
az ázsiai kontinens legjobbja: egy kvóta
Óceánia legjobbja: egy kvóta
a hollandiai kvalifikációs torna továbbjutói: négy kvóta
férfiak, összesen 12 csapat:
----------------------------
rendező ország: egy kvóta - BRAZÍLIA
a 2015-ös Világliga-győztes: egy kvóta - SZERBIA
a 2015-ös kazanyi világbajnokság két kvótaszerzője: HORVÁTORSZÁG, GÖRÖGORSZÁG
a 2015-ös Pánamerikai Játékok győztese: egy kvóta - EGYESÜLT ÁLLAMOK
a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta
az ázsiai kontinens legjobbja: JAPÁN
Óceánia legjobbja: egy kvóta
az olaszországi kvalifikációs torna legjobbjai: négy kvóta
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.
Egy ide, egy oda
2025. aug. 09.
A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.
Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál
2025. aug. 08.
A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.