Játszottak egy jót a kicsik is
Remek hangulatú tornának adott otthont szombaton és vasárnap a Dunaújvárosi Jégcsarnok, ahol tíz U9-es küzdött meg egymással a Santa Claus Kupáért.
Az U10-es korosztály után az U9-esek számára rendezték szombaton, illetve vasárnap a Santa Claus Cup elnevezésű utánpótlás jégkorong tornát, melyen tíz magyar és külföldi együttes küzdött meg a minél szebb helyezésekért a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A résztvevő csapatokat ezúttal nem osztották külön csoportokba a szervezők, körmérkőzéses alapon dőlt el a helyezések sorsa, ám ezúttal is volt kiért izgulnia a dunaújvárosi érzelmű sportbarátoknak, ugyanis a rendező Dunaújvárosi Acélbikák két együttese is megmérette magát a viadalon.
A DAB fiataljai közül az "A" jelű formáció szerepelt jobban, mely a hetedik helyen fejezte be a versenyt, míg a B-csapat ezúttal utolsó lett, ám számukra ez a torna még nem az eredményességről, hanem a versenykörülmények megszokásáról szólt elsősorban.
Az U9-es Santa Claus Cup végeredménye: 1. HC Bystricka, 2. Pirati Chomutov, 3. Nové Zámky, 4. Vasas Budapest A, 5. UTE Budapest, 6. HOBA Bratislava A, 7. Dunaújvárosi Acélbikák A, 8. Vasas Budapest B, 9. HOBA Bratislava B, 10. Dunaújvárosi Acélbikák B.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához
2025. szep. 25.
Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.
Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra
2025. szep. 25.
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.
BL-selejtező az uszodában
2025. szep. 25.
A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.
Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében
2025. szep. 24.
Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: sporttörténelem a múzeumban
2025. szep. 24.
Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.
Már csak ketten hibátlanok
2025. szep. 24.
Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. szep. 23.
A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.










