A szerencsések, akik nem köd borította vidéken élnek, délután fél ötkor lépjenek ki a balkonra/ kertbe/gangra – kinek mi adatott –, s megláthatják a majdnem négy évtized után kapott karácsonyi ajándékot: az ekkor felkelő teliholdat.
Már a reggel hét órai holdnyugtakor is teljes kerekségében jelent meg, ám akkor még kevesebb esély volt rá, hogy a ködön átderengjen.
Szűk négy évtizedről szólni nem tévedés: éppen a legszebb téli ünnepünkön utoljára 1977-ben láthattuk ezt a tüneményt, s aki most elmulasztja, 2034-ig kell várnia az újabb karácsonyi „összeállásra”. Tudnivaló, hogy Földünkről nézve teliholdkor a Nap és a Hold egymással épp szemben áll, s hogy ez Krisztus születése napján következik be, igen ritka.
Az ezotériában kevéssé jártasként ellátogattam az egyik asztrológiai portálra, s (előítéletes) várakozásommal ellentétben semmi riasztót nem találtam. Ellenkezőleg! A honlap gazdája azt írja: „… a telihold jó alkalom arra, hogy elengedjük aggodalmainkat az anyagiak miatt, helyébe adjuk oda magunkat az érzelmeinknek, a szentimentális, érzékeny oldalunknak.” És ezt is hozzáteszi: „… az összetartozás, a hazatalálás, a meghittséggel kapcsolatos érzéseink megélésére és megerősödésére sarkall. Bármi, ami ennek érzelmi útját állja, a telihold jó alkalom, hogy elengedjük, és közelebb kerüljünk belső gyermeki boldog önmagunkhoz.”
Ami a gyermeki önmagunkhoz visszatérést illeti, a karácsony – teliholdtól függetlenül – mindig is ezt kínálja fel annak, akibe akár egy csöppnyi kis empátia szorult. De a teljes pompájában tündöklő Hold megerősít bennünket az ősidőktől való tudásunkban, hogy a fény ünnepét éljük.
