Dunaújváros Hetilap

Jónak lenni jó! - Robinson, a gép mentő expediciója

Ónodi Zoltán - 2015. december 3. 15:02

A közmédia idén a "Jónak lenni jó!" kampányával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot segíti. A kezdeményezés mellé a Bartók színház is csatlakozott.

Idén is több vonalon indulnak el a világban és így hazánkban is a segítő szálak. Több ilyen kezdeményezésről is hírt adtunk már a hetekben és ez folytatjuk is. Most a „Jónak lenni jó!” akciót mutatjuk be, főként azért is mert az városunkban üzemelő Bartók Kamaraszínház is becsatlakozott a közmédia programjához a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagszínházaként. Amíg online felületeken dedikált fotókra, mezekre és egyéb híres külföldi színészek által felajánlott értéktárgyakra licitálhatunk, addig helyi szinten egy sikerdarab kelléke kerül kalapács alá. Idén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogathatjuk. A színház A Padlás című  félig mese félig musical előadás híressé vált kellékét, Robinsont, a gépet ajánlotta fel, melynek értékét hetvenezer forintra tartják. A felajánlott tárgyat megvásárolhatják a színház szervezési irodájában, kiállítva pedig az intézmény aulájában csodálhatják meg.

 

A rovat további hírei: Közélet

Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja

Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja

2025. feb. 04.

Orosz Csaba neve a legtöbb dunaújvárosi számára ismerősen cseng. Ez egészen biztosan annak is köszönhető, hogy hosszú éveken keresztül városunk tűzoltóparancsnoka volt, a múltban pedig több olyan projekt valósult meg az ő segítségével, támogatásával, amire ma is büszkék lehetünk. 

A növényekkel ölelt várost gondozni kell

A növényekkel ölelt várost gondozni kell

2025. feb. 04.

Dunaújváros gazdag zöld övezetekben, az utcákat szinte mindenhol fák keretezik. Ezeket azonban gondozni kell, a lehullott levelek és virágzatok takarítása folyamatosan munkát jelent. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester biztosítja a lakosságot, hogy a levelek összeszedése jelenleg is zajlik, hogy az utcák szebbek és biztonságosabbak legyenek.

"... együtt szépítjük a körzetet!"

"... együtt szépítjük a körzetet!"

2025. feb. 04.

Városszerte tesznek azért, hogy Dunaújvárosban kellemes legyen élni. Az aprónak tűnő fejlesztések sokat jelentenek a lakóknak, ahogyan Barta Endre, a 4. választókerület önkormányzati képviselője is fogalmazott. Az elmúlt ciklusban megkezdett munkákat folytatják, hogy a környéken élők számára biztonságos és szép lakókörnyezetet teremtsenek. 

Folytatódik a Dunaújvárosi Estek

Folytatódik a Dunaújvárosi Estek

2025. feb. 03.

Görög Ibolya protokollszakértő lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége kedden délután. Az előadás ideje alatt akár meg is vásárolhatják az érdeklődők Görög Ibolya könyveit, hiszen kitelepül a Líra Könyvesbolt a Városháza "C" szárnyába! A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek

Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek

2025. feb. 03.

Ma még lehet regisztrálni a Dunaújvárosi Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett Női Vállalkozói Klub következő eseményére: Matykó Noémi 200 hazai céget érintő több ezer sikeres kampánnyal, 15 éves szakmai tapasztalatával osztja meg praktikus tanácsait kedden délután.

Folyamatos az igény, várják a véradókat

Folyamatos az igény, várják a véradókat

2025. feb. 02.

Remek közösségi események sorával, új helyszínekkel csalogatják a véradókat februárban. A fő csapásirány változatlan: a vér csak vérrel pótolható, aki önkéntesnek szegődik, három embertársa életét menti meg!

Fejlesztésekkel a lakóközösségért

Fejlesztésekkel a lakóközösségért

2025. jan. 31.

A Március 15. téren tavaly újranyitott postára már nagy szükség volt. A 2. számú Postapartner szolgáltató helyen a napokban újabb fejlesztések valósultak meg, de a körzet képviselője, Kálló Gergely szerint nem csupán a posta csinosítására vannak tervek.