Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Rocklegendák a mozi színpadán

Mozaik
Méry Péter
Dózsa Mozi
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. dec. 06., 20:01

Fenyő Miklós és Balázs Fecó adott koncertet a mozi nagytermében, ahol felcsendültek a régi slágerek, nagy örömet okozva ezzel a rajongóknak.

Fergeteges Mikulás Party-t rendeztek a Dózsa Mozicentrum nagytermében a rocklegendák. Az est házigazdája és műsorvezetője a dunaújvárosi kötődésű Méry Péter volt, aki mellett Szegecs, a Panama zenekarból gitározott és melegítette be az amúgy is izgatott közönséget. Volt is mire izgatottnak lenni, ugyanis Fenyő Miklós és Balázs Fecó utoljára még az 1968-as Ki mit tud? döntőn lépett fel ugyanarra a színpadra, előbbi a Hungária zenekarral a Csavard fel a szőnyeget! című számmal, mely később az első helyezést érte el, utóbbi pedig második helyezettként a Neotonnal, a Kell, hogy várj című szerzeménnyel. Természetesen mindkét dal elhangzott az estén, sok más sláger mellett.

A másodikként fellépő Balázs Fecó stílusa eléggé eltér Fenyő Miklósétól, mégsem volt zavaró a váltás, ebben nagy segítség volt Méry Péter, aki Határtalan dal című számával kedveskedett a közönségnek a technikai átállás alatt és megköszönte a támogatóknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre az este.

Balázs Fecó nem csak az evidensnek tűnő dalokat választotta ki a dunaújvárosi közönségnek, mint a Koráltól a Homok a szélben, de előadott pár dalt a tiszavirág életű, ám annál nagyon szakmai és közönségsikernek örvendő Taurus korszakból (1972-73) is. De nem csak az ő, hanem Fenyő Miklós életútjából is nehéz egy szűk órás repertoárt összesűríteni, főleg ha két dal közt időt kell szakítani a közönséggel való kommunikációra, amit senki nem is bánt. Fenyő Miklós laza volt, mosolygós, humoros és a közönség is nagyon vevő volt rá. Az immár negyvennyolc éves Csavard fel a szőnyeget! című dal után is ugyanakkora tapsvihar volt, mint a Made in Hungária vagy a Multimilliomos jazzdobos után. A buli tetőfoka azonban a záródal volt, a Limbó láz, ahol a közönség vállalkozó kedvű, bátrabb tagjai megpróbálhattak átbújni a léc alatt az első sor előtt.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: hangtálterápia a Napsugár oviban

DSTV: hangtálterápia a Napsugár oviban

2025. ápr. 25.

A beszámolóval már találkozhattak hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: különleges foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével egzotikus eszközök teszik rendkívülivé a gyerekek mindennapjait. Hangtálhangkép.

Elég sikeres vagy? - A hálanaplódban találod a választ!

Elég sikeres vagy? - A hálanaplódban találod a választ!

2025. ápr. 24.

A siker definíciója mindenki számára más. Van, aki a karrierjében, van, aki a személyes kapcsolataiban, míg mások a belső nyugalom megteremtésében látják a sikert. (X)

Sugárúti Fesztivál: kezdődhet a visszaszámlálás

Sugárúti Fesztivál: kezdődhet a visszaszámlálás

2025. ápr. 24.

Pontosan egy hét múlva, május 1-jén, csütörtökön népesül be a Vasmű út és térsége a Sugárúti Fesztivál kavalkádjára – innentől naponta jelentkezünk legalább egy kedvcsinálóval. Most az ősforráshoz megyünk vissza: két hangképes összegzés és egy képtár következik – 2022-ből!

Feladatkezelő programok használata

Feladatkezelő programok használata

2025. ápr. 24.

Manapság könnyen belegabalyodunk a feladatainkba, főleg, ha párhuzamosan több projekten is dolgozunk. (X)

Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire

Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire

2025. ápr. 23.

Sok pár életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, készen állnak a gyermekvállalásra. Azonban ez az időszak gyakran nemcsak örömteli várakozással, hanem frusztrációval, stresszel és kapcsolatot próbára tevő helyzetekkel is jár. (X)

Miért fontos gyermekkorban a szabad játék?

Miért fontos gyermekkorban a szabad játék?

2025. ápr. 23.

Szülőként hajlamosak vagyunk millió meg egy játékkal elhalmozni gyermekünket azt gondolva, hogy ezzel tesszük nekik a lehető legjobbat. Ha csak néhány dolgot helyezünk el a kicsi körül, és a fantáziájára bízzuk a többit, sokkal jobban fejlődnek az alapkészségei. (X)

DSTV: kéken ragyogtak a "Jószolinál"

DSTV: kéken ragyogtak a "Jószolinál"

2025. ápr. 23.

A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: a közelmúltban újra nagy sikert aratott az érintettek és az érdeklődők körében a Jószolgálati Otthon eseménysora az autizmus világnapjára időzítve. Kéken ragyogó hangkép!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  2. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  3. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

  4. Ünnepi akciókkal készül a könyvtár!

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Embedded thumbnail for DSTV: emlékek az óvodákból

DSTV: emlékek az óvodákból

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő