Verekedés - Két sérült a vasútállomásnál

doszerk - 2015. december 5. 20:10

Két csoport tagjai verekedtek össze szombaton nem sokkal este nyolc óra előtt a vasútállomásnál, ahonnan két sérültet kellett kellett kórházba szállítania a mentőknek.

Nagy erőkkel vonultak ki a mentők és a rendőrök nem sokkal nyolc óra előtt a vasútállomáshoz, ahol az elsődleges információk alapján késelés történt. Szerencsére ezt az információt hamar megcáfolta Reszegi Imre, a Dunaújvárosi Mentőállomás vezetője, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy két csoport tagjai verekedtek össze egymással, s az esti "haddelhaddból" végül két könnyű sérültet kellett kórházba szállítaniuk. A rend őrei számára is maradt azért munka a verekedés után, jelenleg is adatokat gyűjtenek, s ha szükséges, úgy megindítják a megfelelő eljárást a tettesek ellen.

A rovat további hírei: Sziréna

Ittasan vezetett, balesetet okozott – vádat emeltek ellene

Ittasan vezetett, balesetet okozott – vádat emeltek ellene

2023. júl. 04.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittas állapotban nekiütközött egy várakozó autónak Székesfehérváron – és még  a jogsija sem volt nála, pedig elvben ételfutárként dolgozott, értesült a DO.

Baleset és útzár a Papírgyári úton

Baleset és útzár a Papírgyári úton

2023. júl. 03.

Kisteherautóval ütközött össze egy személyautó Dunaújvárosban, a Papírgyári úton. Teljes útzár a Papírgyári úton a műszaki mentés idejére. Gyorshír.

Világrekord: két órán belül kétszer bukott ugyanott!

Világrekord: két órán belül kétszer bukott ugyanott!

2023. jún. 30.

Pedig az első komoly kihágás után megállították, megbüntették, majd a szabályok betartására intették a rendőrök a 69 éves pernahajdert.

Súlyos baleset Dunaújváros közelében

Súlyos baleset Dunaújváros közelében

2023. jún. 30.

Személyi sérüléssel járó baleset történt nem sokkal egy óra után a 62-es főúton, Dunaújváros közelében.

Fákat döntött ki, ágakat szakított le a vihar Fejérben is

Fákat döntött ki, ágakat szakított le a vihar Fejérben is

2023. jún. 24.

Mintegy 80 bejelentést regisztráltak a vármegyéből a tegnap esti vad vihar nyomán – a dunaújvárosi tűzoltókat még Kálozra is hívták, hogy segítsenek, értesült a DO.

Letartóztatták a késsel fenyegetőző rablókat

Letartóztatták a késsel fenyegetőző rablókat

2023. jún. 23.

Az alaphírt már toltuk a rendőrségi összegzés alapján, most befutott a vármegyei főügyészség közleménye – a lényeg: elrendelték a két támadó letartóztatását.

Előbb tüzet kértek, de aztán megverték és kirabolták

Előbb tüzet kértek, de aztán megverték és kirabolták

2023. jún. 22.

A Weiner körúton történt az eset szerdára virradó éjjel – a dunaújvárosi rendőrök néhány óra alatt azonosították, majd elfogták és őrizetbe vették a három támadót. Sértegetés, fenyegetés, durva támadás is színezte a történetet, értesült a DO.