Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A Városalapítók is segítenek Pecsét Istvánnak

Közélet
Dunaújvárosi Városalapítók Egyesülete
Pecsét István
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. jan. 20., 07:27

Idei első találkozójukat tartották a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete kedden délután a Kereskedelmi iskolában, ahol Pecsét István mellett születésnaposaikra, valamint az elkövetkezendő esztendőre is gondoltak.

Szokásos havi találkozójukon az egyesület tagjai köszöntötték egymást az új évben, majd Kóbor Etelka, az egyesület titkárjának köszöntője következett, melyben megemlítette Cserna Gábor, városunk polgármesterének jótékonysági felhívását is, és összefogásra buzdította a tagokat. Mint mondta, egyesületüknek is kötelességük, hogy egy ilyen ügy mellé álljanak és lehetőségük szerint segítség a fiatalembert. A polgármester felhívása nyomán, miszerint ha a városban mindenki csak kétszáz forinttal járul hozzá az életmentő beavatkozáshoz, úgy összegyűlhet a kívánt összeg, az egyesület minden tagja csatlakozott, jóval többel is, mint kétszáz forint, azaz egy tábla csokoládé, vagy egy üdítő ára. Az összeget pedig majd a tagdíjakból felkerekítve átutalják az alapítvány által megadott számlaszámra.

A köszöntő után Tóthné Irma emlékezett meg a négy születésnaposról, majd Éberhardt Béla, nyugdíjas erdőmérnök, egykori dunaújvárosi főerdész előadása következett a Szalki-szigetről. Az előadás tartalma jórészt új könyvéből való, melynek ez volt a kvázi főpróbája, és ha minden jól megy, június környékén el is készül, kézbe is lehet venni, bárki számára elérhető lesz.

Hosszabb távú terveik közt szerepel, hogy a hagyományos találkozókon (melyek minden hónap második keddjének délutánján vannak a Kereskedelmi iskolában) tudják folytatni az előadások sorozatait is. Februárban egészségügyi előadás, később biztonságtechnikai előadás és hasonló témák kerülnek majd elő a beszélgetések mellett. Ezen kívül nagy sikere van a kirándulásoknak is, igyekeznek lehetőségeikhez képest minél több helyre ellátogatni, legyen az egy pesti múzeum, vagy a közeli kiserdő. De nem szívesen hagyják majd ki a júniusi Múzeumok Éjszakáját sem, valamint tervbe van véve nyár elejére az arborétumban egy szalonnasütés és egy saját asztal a Parázs Varázson, de előbb még egy tavaszi, egri kirándulás is.

A rovat további hírei: Közélet

Tegyen javaslatot, hogy ki kapja meg idén a Dunaújvárosért Díjat!

Tegyen javaslatot, hogy ki kapja meg idén a Dunaújvárosért Díjat!

2024. júl. 25.

Az 1991-ben alapított Dunaújvárosért díj olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki vagy amely Dunaújvárosban vagy Dunaújvárosért maradandót alkotott, tett. Felhívás. 

DSTV: együtt a virágos városért

DSTV: együtt a virágos városért

2024. júl. 25.

A hírről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros is csatlakozott a Virágos Magyarország versenyhez. Az idei megméretés során két kategóriában indulunk – a közelmúltban a megméretés zsűrije ismerkedett a város zöld értékeivel. Hangkép.

Dr. Szilágyi Örs vezeti a Szent Pantaleon Kórházat

Dr. Szilágyi Örs vezeti a Szent Pantaleon Kórházat

2024. júl. 24.

Új főigazgató főorvos vezeti a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: dr. Szilágyi Örs július 15-én kezdődően irányítja a gyógyító komplexum tevékenységét, miután két éven át stratégiai igazgatói feladatot látott el. Sok sikert a nemes, de nehéz feladathoz!

DSTV: újra segített a Duna Plazma

DSTV: újra segített a Duna Plazma

2024. júl. 24.

Évek óta jelen van Dunaújváros közösségi életében a Duna Plazma, derül ki a DSTV összegzéséből. A plazmaadók számának örvendetes növekedése nyomán karitatív tevékenységük is rendszeressé vált – ezúttal a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete volt a kedvezményezett. Hangkép.
 

Versenyben a Cimbora fa, rangos elismeréshez segíthetjük hozzá a szavazatunkkal

Versenyben a Cimbora fa, rangos elismeréshez segíthetjük hozzá a szavazatunkkal

2024. júl. 20.

Fontos eseményre hívja fel a városlakók figyelmét Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros: bejutott a legjobb kilenc közé az Ország Fája szavazáson a dunaújvárosi Cimbora fa. Egy szavazattal most mi is sokat segíthetünk!

Dunaújváros is csatlakozott a Virágos Magyarország versenyhez

Dunaújváros is csatlakozott a Virágos Magyarország versenyhez

2024. júl. 19.

Városunk idén is benevezett az országos környezetszépítő versenybe, amelyet az idei évben  31. alkalommal rendeznek meg.  A Virágos Magyarország három tagú zsűrije szerdán városunkba látogatott, és körbejárta a város főbb virágosított helyszíneit és zöldterületeit. 

A nyári ülésszünet előtti közgyűlés komolyabb vita nélkül zajlott le

A nyári ülésszünet előtti közgyűlés komolyabb vita nélkül zajlott le

2024. júl. 18.

A nyár kellős közepén is vannak fontos ügyek, ugyanúgy kell döntéseket hozni, ilyenkor is dolgozik városunk közgyűlése. Csütörtökön délelőtt tartották a testület rendes havi közgyűlését, ahol a képviselők 40 napirendi pontot tárgyaltak meg. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  2. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  3. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő