Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Az őrt álló kő

Várkonyi Balázs - 2016. január 22. 11:33

Amikor a betörés, a kis falusi ház teljes kifosztása után belefáradtunk és eladtuk a sors verte portát, a bejáratnál álló kis kőoszlopot fölvittük a szőlőhegyre, a Csöntörbe. Barátaink gondjaira bíztuk. Fiam szigorúan intette a kő új őrzőit: nagyon vigyázzatok rá, mert ennek itt kell állnia az idők végezetéig!

Így lesz, Soma – válaszolta Rita, igyekezve mosolyát elrejteni a felnőttes szöveg hallatán. A tízéves fiúcska tán a templomi prédikátort idézhette. Akárhogy is, a gyerekek azóta tudják, az őrt álló kő biztonságban van. És mindenkire vigyáz, a szőlőhegyen meg azon túl is.

Az ősi tradíció szerint a vegyes házasságban fiúgyermek az apja vallását viszi tovább, a leány meg az édesanyjáét. Vasárnaponként ez nálunk kicsit megbicsaklott: a kálvinista kislány jött velem a pápisták templomába, a katolikus fiú meg a mamájával a reformátusokhoz. Kerek volt a világ így is. Esténként, a mese után jött az ima. A Miatyánk. Az mindkét templomban ugyanúgy szól. A napbúcsúztató azonban itt nem ért véget. Következett még valami. Mindig a költővel kellett kezdeniük. Kölcsey Ferenc: Himnusz. Kötelező volt az alcím is: A magyar nép zivataros századaiból… De miért, apa, ez nem tartozik hozzá! – mondta Örzse lányom.

Hogyne tartozna. A teljesség része. A halhatatlan költemény valóságvédjegye: komor, mint Kölcsey egész élete és magyarságlátomása. Nem harcra hívó. Ez nemzeti imádság.

Hány himnuszunk van? – kérdezi egyszer a kis kíváncsi. Több, mondom neki, ismered a Boldogasszony, anyánk kezdetűt, vagy a 90. genfi zsoltárt. Aha – válaszolta. De melyik a legszebb? Mindegyik az. Melyik a legfontosabb? Melyik, melyik, hát a katolikusságnak az egyik, a református magyarságnak a másik, hisz néphimnusz volt mindkettő. De akkor – feszítette a végsőkig az idegek húrjait – melyik „a” himnusz? Tudta, persze, csak előkészítette magának a terepet az összegzéshez, mint szinte minden beszélgetésünk végén. Gyermeki bölcsességgel mondta: szóval Kölcsey Himnusza az őrt álló kő.

Szebb metaforát nem tudnék kieszelni. Azóta őrzöm ezt a mondatot.

Nem volt hiába a sok esti tréning. Ott van az agyukba vésve a nyolcszor nyolc balladasor, amelynek végére Szatmárcsekén tett pontot a mester 1823. január 22-én. Ott van annak a tizenöt éves fiúnak, Horváth Lacinak a fejében-szívében is, aki nemrég, a kanadai jégkorongtornán, ahol csődöt mondott a lemezjátszó, egy szál magában, büszkén énekelte el himnuszunkat – és a csarnok szinte felrobbant a hatástól. Ott van a dobogón álló bajnokaink megrendült arcán és állami meg egyházi ünnepeink méltó csúcspontján.

A Himnusz itt van. Bennünk. Születésnapja a magyar kultúra ünnepe. Kultúránk foglalatában ott a rengeteg szellemi kincs, az ősforrás Ómagyar Mária-siralomtól a Szent Imre- és a László király-énekekig, a XVI. századi Csanádi Albert-zsolozsmáktól a Szent István-himnuszig mindaz, ami Kölcseynél hatvannégy sorban egyesül: magyarságéthosz és hit. Nemzetremény.

Egerszegi Krisztina mesélte egy interjúban: világversenyről hazatérve Ferihegyen jól ismert dallam fogadta. Valaki egy szál hegedűn játszani kezdte a Himnuszt. Akkor, ott, a terminálon egy időre megállt az élet.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: élmények Latin-Amerikából

DSTV: élmények Latin-Amerikából

2025. dec. 03.

Távoli régió világát idézte fel az Intercisa Múzeum programja, derül ki a DSTV összegzéséből. Dr. Pólyi Csaba nyugalmazott nagykövet osztotta meg élményeit és tapasztalatait Latin-Amerikáról a magyar diplomácia szemszögéből a közelmúltban. Hangkép.

 

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

2025. dec. 01.

A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.

 

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

2025. nov. 30.

Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

2025. nov. 29.

A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.

DSTV: széktárlat a múzeumban

DSTV: széktárlat a múzeumban

2025. nov. 26.

Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.

 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

2025. nov. 23.

Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!

MMK: irodalmi teadélután

MMK: irodalmi teadélután

2025. nov. 22.

Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.