Elsőfokú riasztás az ónos eső miatt
Több nyugati és dél-nyugati megyében már elsőfokú riasztást adtak ki az ónos eső veszélye miatt. Az érintett járásokban már a következő órákban várható gyenge ónos eső. Késő délutántól, estétől viszont több megyében tartós ónos esőre is készülni kell.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd éjfélig szóló veszélyjelzése szerint citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Békés, Csongrád, Fejér, Vas és Veszprém megyében. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyében viszont narancssárga, vagyis másodfokú a figyelmeztetés. Ezeken a területeken több órás ónos eső várható.
Kedd délután a helyenkénti hószállingózás mellett, főként a Dél-Alföldön ónos szitálásra is számítani lehet. Késő délután délnyugat felől kiterjedtebb csapadék érkezik, jellemzően ónos eső. A Dunántúl déli felén, illetve Bács-Kiskun megyében szerda hajnalig 1-5 milliméternyi, főként Somogy megye déli részén és Baranya megyében akár ennél is több ónos eső is lehullhat. A csapadék a Balaton térségében az ónos eső mellett már inkább fagyott eső, illetve az északabbi tájakon (Dunántúli-középhegység, Pest megye) hó formában várható, néhány centiméter friss hóval.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében azt írta: kedden délelőtt a közúti közlekedés zavartalanul folyt, a kötöttpályás közlekedésben hóhelyzettel összefüggő fennakadások, késések nem voltak. Az autópályák és a főutak burkolata nagyrészt sónedves volt, de Füzesabonytól keletre - az M3-as autópályán, és az M30-as, M35-ös utakon - előfordultak hókásás szakaszok. A közútkezelő tájékoztatása szerint a téli tisztántartási munkálatokban összesen százhatvankét gépjármű vesz részt, Budapesten hetvennyolc kocsival tisztítják, jégmentesítik az utakat - tették hozzá.
A OKF azt kéri: csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. 'Ilyenkor nélkülözhetetlen kellék a téli gumi, a hólánc, a feltöltött mobiltelefon, a láthatósági mellény, valamint a GPS vagy a térkép' - sorolták, hozzátéve: fontos továbbá ellenőrizni a fényszórók működőképességét és az üzemanyag mennyiségét.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: mackók a suliban!
2025. feb. 16.
Mackókiállítás, rajz- és süteményverseny fogadta a BIROK Szabó Magda Tagintézménye tanulóit a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Folytatták a szép hagyományt, nagy sikerrel rendezték meg újra az intézmény édes-mézes programját, amelynek a főszereplői a mackók voltak. Hangkép.
"... elhagyni a csónakot a tengerért..."
2025. feb. 15.
Új, roppant érzékeny témára fókuszáló közösség kezdi meg működését a Szertelen Házban – Tóth Adrienn szociális munkás, gyásztanácsadó vezetésével a hónap második felében gyászfeldolgozó csoportot indít a MRE Újváros Drogambulancia.
DSTV: a szerelmesek ünnepe
2025. feb. 15.
Sokak életében különleges dátum világszerte február 14. A szerelmesek Valentin nap alkalmából megajándékozzák egymást – ám a jeles ünnep története egyfelől jóval sokrétűbb, másrészt jóval régebbre nyúlik vissza, mint azt a legtöbben gondolnánk. Hangkép.
Védelem, stílus és kényelem: ablakfólia gépjárművekre
2025. feb. 14.
Az autókra szerelhető ablakfóliák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen számos előnyt kínálnak mind az esztétika, mind a funkcionalitás terén. Nemcsak sportosabbá és elegánsabbá tehetik a jármű megjelenését, hanem jelentős védelmet is nyújtanak a káros UV-sugarakkal, a hőséggel és a kíváncsi tekintetekkel szemben. (X)
Valentin-napon kezdődik a velencei karnevál
2025. feb. 14.
A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
A bélrendszer szerepe az emberi test egészségének megőrzésében
2025. feb. 13.
Az utóbbi években jelentős figyelem irányult arra, hogyan hat a bélrendszer állapota az általános jóllétre. Korábban sokan úgy vélték, hogy az emésztőproblémái kizárólag ezen a területen okozhatnak panaszokat. (X)
DSTV: szívküldi a szeretet hetén
2025. feb. 13.
Szép hagyományt folytat az MMK közössége, derül ki a DSTV összegzéséből. Ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is megszervezték A szeretet hete programját – főszerepben az intézmény előtti nagy piros szív, amelyre ki-ki kiteheti Valentin napi üzeneteit. Hangkép.