Esti gyorsjelentés a város útjairól
A tél tovább csikorgatta vasfogait, volt ma minden: ónos eső, szitálás és főleg havazás, némi széllel körítve. Este kezdett rá igazán, mentünk egy városkört, hozzuk a friss infókat.
A város főbb útjai biztonsággal járhatóak, a mellékutcákban nehezebb a haladás, de megközelíthetetlen területtel nem találkoztunk a városkör során. A Szórád, a Vasmű út és a Dózsa György út viszonylag jól járható, persze ne nyáresti autókázásra gondoljunk, elvégre január van, röpködnek a mínuszok. Az utakat letolták ez látszik.
A 6-so útra a vasútállomásnál mentünk ki és a 62-es körforgóig autóztunk rajta, elmondhatjuk, hogy megfelelő tempóval és odafigyeléssel járható. A 62-es út szintén, ott hókotróval is találkoztunk. Az M6-os is járható, igaz nem fénysebességgel.
A járdák állapota vegyes, láttunk letakarított és havas szakaszokat egyaránt. Lapátoló közös képviselőt, vagy ezzel a feladattal megbízott embert sajnos nem. Ami érdekes még, hogy nem egy olyan autóssal találkoztunk, aki az még hagyján, hogy index nélkül fordult erről arra, de volt aki simán világítás nélkül rótta a a város útjait.
A helyzet igazából percről percre változhat, amit mi láttunk az egy időintervallum keresztmetszete volt, ha a helyzet durvul, akkor jövünk a friss információkkal, addig is beszéljenek helyettünk a képek:
A rovat további hírei: Közélet
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.
Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor
2025. nov. 08.
Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.










