Dunaújváros Hetilap

Ilyen lesz az új személyi igazolvány

doszerk - 2016. január 3. 16:42

Január elsejével igényeéhetőek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet használni - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.

Tájékoztatásuk szerint az igazolvány a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja majd, az abba épített, magas biztonságú tárolóelemnek köszönhetően 2016-tól egy biztonságosabb és korszerűbb okmánnyal lehet ügyeket intézni.

Mint írták, a személyazonosító okmányok történetében forradalmi újításnak számított, amikor 2000. január 1-jén bevezették az érvényben lévő követelményeknek megfelelő, kártya formátumú személyazonosító igazolványt. A technika fejlődésével azonban szükségessé vált az újítás, ennek köszönhetően az új okmány biztonságos módon egyesít különböző, a vizuális és elektronikus személyazonosításhoz kapcsolódó elemeket.

A januártól kibocsátott igazolvány amellett, hogy vizuálisan tartalmazza a jelenlegi személyazonosító igazolvány adattartalmát, olyan beépített, magas biztonságú chippel is rendelkezik, amely tárolja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is.

Hangsúlyozták, hogy egyszerre csak egy funkciót lehet majd használni, megakadályozva ezzel, hogy több adat is hozzáférhető legyen az arra nem jogosultak számára. A kártyán elektronikusan tárolt adatokhoz való teljes hozzáférésre nincs lehetőség.

Az új személyazonosító igazolvány használatára történő átállás fokozatos lesz, január 1-jét követően, ha az állampolgár személyazonosító igazolványt igényel, akkor számára már az újfajta okmányt állítja ki a hivatal.

-MTI-
Borítókép: internet

A rovat további hírei: Közélet

Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)

Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)

2025. szep. 21.

Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.

 

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

2025. szep. 20.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

2025. szep. 19.

Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.

"...hogy az intézmény stabilan működjön"

"...hogy az intézmény stabilan működjön"

2025. szep. 19.

A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

2025. szep. 19.

Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

2025. szep. 19.

A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

2025. szep. 18.

Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.