Isten hozott, 2016!

Beléptünk hát az újévbe. Nem túl jó kilátásokkal. A népi hiedelem szerint ugyanis a pénteki évkezdet szűkös esztendőt ígér. De ne legyünk borúlátóak, higgyünk a szerencsés új jövetelében. Azt viszont szögezzük le: nemigen lehet homlokegyenest új életet kezdeni! Nem véletlenül nevezik az évindító hónapot januárnak. A XV. századi nagy humanista püspök, Csezmiczei János, akit költői nevén Janus Pannoniusként ismerünk, így szól A hónapok vetélkedése című versében: „Janusnak kettős ajkán / megzendül a szó most, / Ő újítja korunk / váltakozó menetét.” A „kettős ajkán” szópár a névadó kétarcúságára utal – az ókoriak Janus istene ugyanis hátra is, előre is néz. Persze, hiszen ő a kezdet és a vég istene. Hiába köszöntünk hát januárral egy új esztendőt, a régit is hordozzuk.

1968 óta, VI. Pál pápa kezdeményezésére január elseje a béke világnapja. Nos, ha 2015-öt idézzük vissza, a világbéke nyomát se leljük. A kérdésre, hogy az elmúlt esztendőben jobb lett-e köröttünk az élhető földgolyó, aligha van biztató válasz. Akkor hát mit cipeljünk magunkkal 2016-ra?

A privát életünkben kell keresnünk azt, amit magunkkal vinni érdemes. A hétköznapok legjobb pillanatait kell átörökítenünk. Nekem a karácsony hozott el egy ilyet. Az ünnepen töredelmesen megvallottam gyermekeimnek: azt a pénzt, amit az ő ajándékaikra szántam, megcsapoltam. Mindenki részéből egy-egy összeget arányosan levágva elküldtem S. faluba. Ott három gyermek maradt árván a télelőn. Nekik juttattam el a pénzt – amivel jóvátenni persze semmit nem lehet, de a túlélést segíteni tán igen. Sosem felejtem el azt a pillanatot; gyermekeim arcán láttam a hatást. A legkisebb, Örzse szólalt meg legelőbb: de Apa, az egészet kellett volna! És a nagyobbak, Soma meg Dorka egyetértően helyeseltek.

Ezt a pillanatot viszem át 2016-ra. Az érzést, hogy beérett a vetés. Nem tudom, ezzel a tapasztalattal könnyebb lesz-e az új esztendő, de hogy számomra megélni érdemesebb, az biztos.

Boldog, sikeres, szerencsés 2016-ot mindenkinek!