Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Játszóház a Waldorf iskolában

Mozaik
Waldorf iskola
játszóház
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. jan. 30., 19:33

Leendő elsősöknek és szüleiknek tartottak játszóházat szombaton délelőtt a Waldorf iskolában, melynek keretében a résztvevők bepillanthattak az intézmény működésébe.

A Pentelei Waldorf Iskola második tanéve szeptemberben kezdődik, Kóty Zsuzsanna pedagógus szerint az első félév után csupa pozitív visszajelzés érkezett a szülőktől és a gyerekektől is, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak és a következő évfolyam kedvére is tenni, ezért játszóházzal kedveskedtek a nagycsoportos ovisoknak.

A szombat délelőtti játszóházra nem csak a Waldorf óvodából, hanem máshonnan is érkeztek. A kicsik szüleikkel együtt körjátékon vettek részt, énekeltek mondókákat, a leendő elsős tanítók pedig mesékkel szórakoztatták őket, majd egy kis kézműves foglalkozáson bontakoztathatták ki kreativitásukat. A délelőtt folyamán a gyerekek jól érezték magukat és a szülők is bepillanthattak az intézmény működésébe és megismerkedhettek a tanítókkal és az iskolával egyaránt.

A rovat további hírei: Mozaik

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

2025. júl. 15.

A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

2025. júl. 15.

Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

2025. júl. 14.

Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

2025. júl. 13.

Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

2025. júl. 13.

A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.

A márkahűség diadala (galériával)

A márkahűség diadala (galériával)

2025. júl. 12.

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet. 

Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés

Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés

2025. júl. 12.

A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő