Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kossuth-díjas költő az MMK-ban

Kultúra
Baranyi Ferenc
MMK
irodalom
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. jan. 29., 08:54

Tudós költőnek és beszélgetőpartnernek egyaránt nagy ívű pályával rendelkező vendéget sikerült találnia a Versbarátok Klubjának. Baranyi Ferenccel pénteken délután öt órakor találkozhatnak az MMK 310-es termében, ahol Kiss Kálmán, egykori egyetemi évfolyamtársa faggatja majd.

Kiss Melinda pedig klasszikus dalokat ad elő, nyilván ezzel is hangsúlyozva a vendég sok szállal kötődő életét a komolyzenéhez. Kiss Kálmán, városunk irodalmi mindenese már nem először beszélget Baranyi Ferenccel.

-Most éppen négy könyvet ír, úgyhogy még nekem is nehéz volt telefonon elérnem, mert a határidőket szigorúan veszi - mondta Kis Kálmán. Persze, nem csak kortársak voltunk, hanem a kollégiumban is együtt laktunk. Nem szerencsés származása miatt azonnal nem vették fel az egyetemre, édesapja ugyanis Nyáregyházán volt főjegyző. Kimondottan „nem proletárstátusznak” számított. Ám úgy jött el otthonról, hogy tudott zongorázni, tudott olaszul, franciául. Jelentős műveltségbeli értékekkel indult. Később aztán szerencsés sorsot vett az élete. 1962-ben, még az egyetemi éveiben megnősült, volt is egy apró konfliktusunk ezzel kapcsolatban egy bölcsész gólyabálon még anno a Közgázon. Sok közös élményünk van ebből a korszakból, lesz miről beszélnünk.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: gyermekkönyvtári forgatag

DSTV: gyermekkönyvtári forgatag

2025. máj. 03.

Mozgalmasság jellemezte a József Attila Könyvtár legutóbbi időszakát is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény gyermekkönyvtárában például ismét kreatív délután várták az érdeklődőket: a húsvét és a tavasz alkalmából kézműves foglalkozással készülhettek a legifjabb könyvbarátok. Hangkép.

DSTV: Szoborváros I.

DSTV: Szoborváros I.

2025. máj. 01.

Különleges összeállítással jelentkezik a város születésnapjára időzítve a DSTV. A város köztéri szobrait veszik sorra, az első részben természetesen a városépítés hőskorában az utcákra, terekre került, mára a városkép meghatározó tényezőivé vált alkotásokra koncentrálva. Hangkép.

"... más világban szerettünk volna élni"

"... más világban szerettünk volna élni"

2025. ápr. 29.

"A Volt, L-múlt című könyvem 4. Sugárúti Fesztiválon történő bemutatása elé szánom ezt a kis ajánlót – szeretettel várva mindenkit egy csipetnyi múltidézésre, régi történetekre, az elmúlt város utcáin történő barangolásra." Tóth István vendégposztja.

DSTV: ünnepeltek a versbarátok

DSTV: ünnepeltek a versbarátok

2025. ápr. 29.

Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép. 

Gondolatébresztő tárlattal készültek

Gondolatébresztő tárlattal készültek

2025. ápr. 28.

Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.

DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban

DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban

2025. ápr. 28.

Szép hagyományt folytatott a Vasvári iskola közössége a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén is nagyszabású versmondó versennyel ünnepelte a magyar költészet napját. Hangkép.

DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban

DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban

2025. ápr. 27.

Az Intercisa Múzeum is ünnepi foglalkozásra csalogatta a vendégeket húsvét előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek és a felnőttek is kreatívan kapcsolódhattak be a készülődésbe, apró ajándékok és díszek készítése is szerepelt a kínálatában. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: jeges Dunaújváros

  2. DSTV: erős a jótékony oldal

  3. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  4. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő