Dunaújváros Hetilap

Óriási az érdeklődés a CSOK iránt

doszerk - 2016. január 24. 9:16

A szokásos érdeklődés többszörösét mérik minden csatornán a 10+10 milliós CSOK megjelenése óta a bankok, és a kereslet tovább nőhet. Az első igényléseket a legtöbb helyen már be is fogadták.

A megszokottnak a többszörösére ugrott a bankoknál az érdeklődés az ingatlanhitelek iránt a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) 10+10 millió forintos változatának bevezetése nyomán. A hitelintézetek tájékoztatása szerint az ügyfelek minden csatornán érdeklődnek az új lehetőség iránt, és a legtöbb helyen az első befogadások is megtörténtek már.

A piacon elsőként lépő FHB Banknál – ahol január 4-től elérhető az új CSOK és a kapcsolódó hitel is – a honlapon működő jogosultság-ellenőrző kalkulátor forgalmán kiválóan követhető az érdeklődés nagysága – közölték –, de természetesen a telefonos és a bankfióki ügyfélszolgálatokon is folyamatos és erős az érdeklődés. A CSOK július 1-jei, használt lakásra történt kiterjesztését követő időszakhoz képest négyszer nagyobb érdeklődést mértek mindegyik csatornán. Az első igénylések befogadása is megtörtént már az első héten – tudatták a hitelintézetnél.

– Az év eleje óta mintegy 2100 érdeklődő kereste fel személyesen a fiókokat – közölték az MKB Banknál. Az érdeklődés kezdetben vidéken volt élénkebb, főleg a dunántúli és a keleti országrész bankfiókjaiban, de mára kiegyenlítődött, Budapesten is folyamatosan nő. „A telefonos ügyfélszolgálathoz befutó hívások száma – a napi átlagos értéket alapul véve – 25 százalékkal emelkedett, gyakorlatilag kizárólag a CSOK-kal kapcsolatos érdeklődés hatására” – tette hozzá Bartha Ákos, az MKB Bank retail területének ügyvezető igazgatója.

Az Erste Banknál – ahol e hét eleje óta érhető el a konstrukció – fokozott érdeklődésre számítanak, és közölték: náluk továbbra is felhasználható marad a CSOK önerőként: vásárlás esetén a vételárnál, építésnél pedig a költségvetésben.

A Budapest Bank szintén hétfő óta tartja kínálatban a kibővített feltételek mellett igényelhető CSOK-ot, és a fix háromszázalékos kamatozású kamattámogatott lakáshitelt. Ezzel együtt a banknál az év első munkanapja óta az ország minden területén intenzíven érdeklődnek az ügyfelek az új CSOK iránt. Ezen belül vidéken a kisebb településeken mutatkozik erősebb érdeklődés, ahol jellemzően az új lakóház építésére, míg a nagyobb városokban az új lakás vásárlására igénybe vehető támogatásokra kíváncsiak az ügyfelek.

A hitelintézetnél ugyanakkor felhívták a figyelmet arra: ha valakinek már kialakult a konkrét elképzelése, esetleg a megvásárolni kívánt ingatlant is kinézte, mielőtt adásvételi szerződést kötne, vagy bármilyen kötelezettséget vállalna, mindenképpen célszerű személyesen egyeztetnie a bankkal a támogatás igénylésének feltételeiről. Fontos azt is szem előtt tartani – tették hozzá –, hogy az ügyfelek csak a banki tanácsadókkal való egyeztetés után kezdjék el a támogatás igényléséhez szükséges igazolások beszerzését.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

2025. szep. 20.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

2025. szep. 19.

Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.

"...hogy az intézmény stabilan működjön"

"...hogy az intézmény stabilan működjön"

2025. szep. 19.

A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában

2025. szep. 19.

Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés

2025. szep. 19.

A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

Továbbra is támogatják az álláskeresőket

2025. szep. 18.

Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.

Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum

Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum

2025. szep. 18.

A közelmúltban fejlesztésekről és fejlesztési lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat.