Ma van a doni katasztrófa 73. évfordulója. A második világháborúban 1943-ban ezen a napon indított támadást a Vörös Hadsereg a második magyar hadsereg ellen. A több hétig tartó harcokban több mint százezer magyar katona vesztette életét.
Szomorú évforduló
A rovat további hírei: Közélet
Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)
"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)
A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is
Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el.
A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel
A belső feszültségekkel terhelt dunaújvárosi Fidesz-KDNP-ben tovább mélyültek az ellentétek, miután polgármester-jelöltet állítottak, a KDNP helyi elnöke szerint ugyanis a pártszövetség jelöltje alkalmatlan a feladatra.
Városőrök járják Dunaújváros utcáit
Városőrség kezdte meg működését Dunaújvárosban, jelentette be Pintér Tamás polgármester. A városőrök feladata együttműködni a társszervekkel, illetve jelenlétükkel segíteni a városlakók biztonságérzetét.
Már májusban kinyit az élményfürdő
Itt a tavasz, május 17-én újra nyit az élményfürdő! A jó hírt Mezei Zsolt alpolgármester jelentette be a napokban – beszámolva az előkészületekről, a finanszírozás nehézségeiről és a változatlanul "lakosságbarát" árakról is!
Szabó Zsolt: "A jövőt itt és most írjuk"
Dunaújváros nemcsak pályázik az Európai Unió kiírásain, hanem egyre gyakrabban hallhatjuk, hogy újabb és újabb pályázatokon szerepel sikeresen. Itt egy újabb példa!
Idén is jár a szundikendő minden dunaújvárosi újszülöttnek
Immár harmadik éve, hogy a dunaújvárosi újszülötteket és szüleiket egy apró ajándékkal köszönti az önkormányzat. A csomagokat a védőnők segítségével juttatják el a tulajdonosaiknak.

