A régi iratdoboz titka

Várkonyi Balázs - 2016. február 6. 8:21

Pista, menjünk!- ismételgette anyám, hiába, Pista csak állt a kisszoba ablakánál, és nézett a semmibe. A ház előtt, orral a Tüzép felé, ott terpeszkedett a Csepel autó, vagy két órája várva az indulást. Barátok állították oda. A meneküléshez. Tudták, ha Pista marad, ismét csak a meghurcoltatás jut ki neki.

A sofőr, amikor már az orosz tankok moraját is hallani vélte, becsapta az autó ajtaját, elment. Így maradt Pista és családja Magyarországon.

Pista az apám volt. Anyám meg az anyám, mint ahogy az rendes családban illik. Mellesleg a miénk éppenséggel nem volt egy rendes család. Nem voltunk mi olyanok, mint Tari bácsi, a becsületes, de nem túl pallérozott mozgalmár. Sem mint Pipi néni, a kocsmáros. Még olyan sem, mint a derék Wagnerék. A miénk csak egy elszegényedett polgári família volt, internált és börtönt megjárt, politikai elítélt családfővel. Az elrekvirált, egyébként szerény családi ház helyett élhettünk a dohos-romos Csányi-telepi szükséglakásban – de legalább éltünk.

A minap, édesapám végső búcsújának évfordulóján a régi iratok közt keresgéltem. Megleltem egy jegyzőkönyvet: az 56-os gyári munkástanács-választás eredményét rögzítette. A sorban, vagy hetven más név előtt ott áll apámé – a nagy tekintélyű főmérnök, P. doktor után a negyedik legtöbb szavazattal. Népszerű volt a közösségben. Sokáig állást se kapott, később pontongyári segédmunkás lehetett, majd kegyelemből irodára került – de mindig rajta volt a bélyeg. Az egykori „káderlapja” is árulkodik erről, igaz, a grammatikai hibák tömege miatt alig érhetően…

Akkor, 1956 hideg novemberében én, a hétéves, mentem volna. Anyámhoz egy picivel erősebben kötődtem ugyanis. Nővérem, apás lévén, maradni akart. Bátyám is. Apám után ő volt a legerősebb jellem a családban. Ma már tudom, hogy ösztönösen mindenki maradni akart. Nem a szegénység öröméért. Hanem mert erős volt a szülői szó, amit olyan „avítt” fogalmakról hallottunk, mint haza, mint gyökerek...

A régi papírok között egy megsárgult, 1987-es folyóirat is lapult. Ritka csemegére bukkantam benne. Egy körkérdés, amelyre a szerkesztő többek válaszát várta, így hangzott: „Milyen lehet a harmadik évezred szocializmusa?” Az írás invokációjában effajta dilemmákat vetett föl a szerző: hogyan változtatja meg a szocializmus a kapitalizmust, hogyan teszi például kevésbé kizsákmányolóvá. Kár, hogy a válaszokat nem ismerem, tanulságos lenne, ki miként vélekedett erről három évvel a rendszerváltás előtt. Hanem ami érdekesebb, a kérdést feltevő egy újabb, serkentő gondolata. Pontosan idézem: „Miben, mennyire, hogyan, hol kell őrizni a magyarságot – azaz miben marad és lesz progresszív; és miben, mennyire, hogyan, mikor, hol kell feladni, mert hátráltat majd, gátol, mert helyben járás lesz…”

Eljátszom a gondolattal, a szerző – egy kereskedelmi médium „arca” – mit válaszolna ma az egykori saját kérdésére? Hogy áll a magyarságmegőrző-magyarságfeladó aránykísérletével?

A Csányi-telepen nem volt szokásban a magyarságfeladás.

A rovat további hírei: Kultúra

Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)

2025. júl. 04.

A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!

Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)

2025. júl. 03.

Kegyetlenül erős felhozatallal startolt a Rockmaraton Fesztivál: az első nap kínálatában máris komoly csúcsokat járhattak be a látogatók, tegnap este már több ezren tomboltak a The Hu és a Powerwolf koncertjén a Szalki-szigeten. A hangulat változatlanul frenetikus – és mennyi jó arc, atyavilág!