Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

CSOK - Sok az érdeklődő, de még kevés az igénylő

Közélet
csok
otthonteremtés
családok
kormán
hitel

facebook megosztás

doszerk - 2016. feb. 23., 07:43

Rengetegen érdeklődnek a bankoknál a családi otthonteremtési kedvezmény új lehetőségeiről, de a jogszabályváltozások és az új építésű lakások kis száma miatt egyelőre kevesen igényelték a támogatást. Ám a tavaly júliustól január végéig kilencezres igénylői szám akár meg is négyszereződhet az idén.

Mintegy negyvenezren igényelhetik az idén a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) az OTP Bank szakértői szerint, akik úgy vélték, a kérelmezők közül megközelítőleg húszezren fordulnak majd hozzájuk. Az eddigi gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a legnagyobb hazai pénzintézethez fordult az igénylők fele: a csok 2015. júliusi indulásától idén januárig kilencezren éltek a lehetőséggel, közülük mintegy 4500-an választották ehhez az OTP-t.

A bank múlt heti sajtóbeszélgetésén elhangzott számok jól mutatják az érdeklődés és a tényleges kérelmezők között jelenleg meglévő óriási szakadékot. Eszerint míg a pénzintézetnél egyelőre ötvenen igényelték a háromgyermekeseknek szóló tízmillió forintos állami támogatást, további mintegy harmincan a tízmillió forintos fix kamatozású hitelt is, és negyvenen a forgalmi adó visszatérítését, addig csak január eleje óta 14 ezren keresték fel a bankot csokügyben információkat kérve, és jelezve komoly szándékukat. Utóbbiak negyede kifejezetten a 10 plusz 10 millió forintos konstrukcióról érdeklődött.

A Magyar Idők kérdésére több pénzintézet számolt be hasonlóról. 'A befogadások száma nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a banknál már tájékozódó érdeklődőké' – közölte az FHB Bank. Mindez főként annak tulajdonítható, hogy a nagy többség elsősorban a háromgyermekeseknek új lakáshoz adható 10 plusz 10 millió lehetőségről kérdezősködik, ugyanakkor sokan várták ki az új kormányrendeleteket. Az új építésű ingatlanokra szóló támogatási formáknál pedig már csak azért is tolódik az igénylés tényleges benyújtása, mert jelentős átfutási időt jelent az építkezés lebonyolítása. Az érdeklődésre viszont jellemző, hogy az FHB honlapján elérhető jogosultság-ellenőrző alkalmazást már több mint százezren használták.

Az FHB azt is közölte, hogy az eddigi igénylők harmada vállalt további gyermeket vagy gyermekeket, a legtöbb csok-igénylő kétgyermekes volt. A már befogadott kérelmek több mint egyharmada Budapestről vagy Pest megyéből érkezett. Az igénylők 85 százaléka használt lakásra kérte a támogatást, a többség hitelfelvétellel is számolt. A bank hasonló arányra számít a közeljövőben is, különösen, hogy egyelőre nagyon kis számban vannak a csoknak megfelelő új lakások.

Az UniCredit Bank közlése szerint csak február eleje óta fogadja a 2016-os szabályok szerinti csok-igényléseket. A pénzintézet azt tapasztalta, hogy az első körben azok építenek az új csokra, akiknek már van három gyermekük. Azt is közölték, hogy a korábbi kérelmek több mint négyötödének célja használt lakás vásárlása volt, az így ingatlant vásárlók pedig első sorban Budapesten és agglomerációjában, illetve a megyeszékhelyeken és a hozzájuk közeli nagyvárosokban néztek ki maguknak új otthont.

Szűkszavú választ adott az Erste Bank, arra hivatkozva, hogy az új jogszabályok életbelépésével jelentős változások történtek, s ezért az igénylőket ismét tájékoztatni szükséges. A bank hangsúlyozta, hogy a csok továbbra is használható náluk önerőként. A Budapest Bank is intenzív érdeklődést tapasztalt már az év első napja óta. A pénzintézet arra figyelmeztetett, hogy az igényléshez szükséges dokumentumok költségvonzata és érvényességi ideje miatt fontos, hogy az ügyfelek csak a banki tanácsadókkal történt egyeztetés után kezdjék el a támogatás igényléséhez szükséges igazolások beszerzését.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

2026. jan. 15.

A mindennapokat szebbé tevő juttatásban részesülnek a dunaújvárosi önkormányzati intézmények dolgozói: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) részére Szabó Zsolt és Barta Endre alpolgármesterek mozikártyákat adtak át, amelyeket az intézmények munkatársai között osztanak szét.

Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

2026. jan. 15.

A gyermek: áldás – az apróságokat pedig városunk önkormányzata is megajándékozza. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére minden dunaújvárosi újszülött babaholmit kap, a csomagokat a Védőnői Szolgálat munkatársai adják át a szülőknek.

Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

2026. jan. 15.

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben a nemrég telepített MR berendezést. A szalagot szerda délelőtt vágták át, de az eszköz a beüzemelése óta már több mint négyszáz páciens gyógyulását segítette. 

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

2026. jan. 14.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a településen élő vállalkozók és önkéntesek rendszeresen álnak be támogatandó ügyek mögé. Tran Duc My, azaz Tomi már a covid idején is az elsők között segítette a városlakókat – a jó szokásán azóta sem változtatott. 

Véradókat várnak az újtelepi városvédők

2026. jan. 14.

Az Újtelepen szervezett véradások jövője érdekében fordult a nyilvánossághoz a Városvédők Újtelepért Egyesület – a szombaton esedékes alkalomra minimum 40 véradót várnak! Felhívás a régi és az új önkénteseknek.

Kelendővé vált a jótékony célú finomság

2026. jan. 14.

Átadták a Dunaújváros Pizzája elnevezésű közösségi kezdeményezés elmúlt időszakában befolyt összeget az „Érted vagyunk 1987” Alapítvány részére kedden délelőtt. Az Édes Pizzériában megvásárolható finomság igencsak népszerű – ezt az összegyűjtött összeg is jól mutatja.

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

2026. jan. 14.

Rég nem tapasztalt téli hideg uralja az országot és Dunaújvárost is. A hóesés okozta fennakadásokat is kezelni kellett, a napokban pedig ónos eső veszélyeztette a közlekedőket. Vannak azonban, akik ilyenkor is az utcákat róva tesznek a város biztonságáért.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő