Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Elektronikus úton lehet jelentkezni az Erzsébet-programra

Közélet
támogatás
üdülés
Tourinform Iroda
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. feb. 08., 08:00

Már lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

 

Mint mondta, a program nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres, nagyon nagy tömegeket ér el. Az ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele gyerek volt. Az idei cél az, hogy 2016-ban legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből.

A szociális üdültetés három célcsoportját a nagycsaládosok (azaz a három- vagy többgyerekesek), a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők alkotják. A három- vagy négyéjszakás turnusokra egy felnőtt részvételi díja ötezer forint, a gyermekeké ennek a fele, a három éves kornál fiatalabbak pedig ingyen üdülhetnek.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosa jelezte, az Erzsébet-táborok pályázatát a jövő hónapban írják ki. Mindkét pályázatra csak elektronikus úton lehet jelentkezni, és hétszáznál is több helyen, köztük a kormányablakoknál kérhetnek segítséget az érdeklődők.

A beadást követően várhatóan két héten belül megszületik az értékelés. A költségek önrészét március végéig fizethetik be a nyertesek, márciusban a nyugdíjasok, áprilisban a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők intézhetik szállásfoglalásukat. Idén is előnyt élveznek azok, akik az előző esztendőben nem kaptak támogatást.

A pályázás feltétele nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147 ezer forintos nyugdíj, a nagycsaládoknál az, hogy az egy főre eső jövedelem ne érje el a minimálbért, a fogyatékossággal élőknél pedig a legalább 18 éves kor és az, hogy az érintett részesüljön fogyatékostámogatásban.

Mórocz Erika, a dunaújvárosi Tourinform iroda vezetője lapunknak elmondta, már sokan érdeklődtek náluk a lehetőségről. Most is szívesen segítenek a pályázatok kitöltésében. Mivel idén már internetes regisztrációhoz kötött a jelentkezés, ezért csak azoknak tudnak segíteni, akik rendelkeznek saját e-mail címmel.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: mozgáskorlátozottak összetartása

DSTV: mozgáskorlátozottak összetartása

2023. máj. 15.

Közgyűlést tartott a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesület a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A tagság áttekintette az elmúlt évben végzett feladatokat, egyeztettek az idei tervekről, de a rendezvényen lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre és kikapcsolódásra is. Hangkép.
 

Félidőnél jár a Dunaújváros kenyere akció

Félidőnél jár a Dunaújváros kenyere akció

2023. máj. 14.

Legutóbb a Vasvári Pál Általános Iskola, jelenleg pedig a József Attila Könyvtár a kedvezményezettje az önkormányzat és a Széchenyi Pékség közös, Dunaújváros Kenyere akciójának. 

DSTV: javában tartanak a tavaszi munkálatok

DSTV: javában tartanak a tavaszi munkálatok

2023. máj. 14.

A Petőfi ligetben és a Liget közben is folynak a tavaszi munkálatok, derül ki a DSTV összegzéséből. Takarítanak, játszóteret szépítenek, hamarosan füvet nyírnak, és virágosításra is készülnek a szebb környezet érdekében. Hangkép.

Ingyenes lakossági LED-csere az önkormányzat révén Dunaújvárosban

Ingyenes lakossági LED-csere az önkormányzat révén Dunaújvárosban

2023. máj. 13.

Önkormányzatunk most a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen szeretne segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy energiafelhasználásukat csökkentse. A lényeg: minden áramszámlát fizető dunaújvárosi lakos takarékos LED izzókat igényelhet – ráadásul ingyen.

Közvetlenül az uniónál pályázik különféle fejlesztésekre Dunaújváros

Közvetlenül az uniónál pályázik különféle fejlesztésekre Dunaújváros

2023. máj. 12.

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása nem csak azt jelentette, hogy nagyon sok magyar vállalt munkát Nyugat-Európában és, hogy a schengeni határoknak hála a legtöbb uniós országba határellenőrzés nélkül juthatunk át, hanem azt is, hogy hazánk jelentős támogatást kap az uniótól.

Már az első héten sokan vásároltak kedvezményes buszbérletet

Már az első héten sokan vásároltak kedvezményes buszbérletet

2023. máj. 11.

Havi 100 forintért buszozni jobbára jelképes költséget jelent a kedvezményezettek körének. Olyan jelentős mértékű támogatásról van szó, hogy akár történelmi léptékűnek is nevezhetnénk a városvezetés május elsején életbe léptetett konstrukcióját.

Tudományos tanácskozásra készülnek az egészségügyi szakdolgozók

Tudományos tanácskozásra készülnek az egészségügyi szakdolgozók

2023. máj. 11.

Idén immár tizenkilencedszerre rendezik meg a tudományos értekezletet, a köszöntők és elismerések után két szekcióban tanácskoznak a Városháza dísztermében pénteken.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

  2. DSTV: a szolidaritási adóról

  3. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  4. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  5. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő