Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Földárverések - Márciusban újra lehet licitálni

Közélet
földárverés
Dunaújvárosi Járási Hivatal
Kovács Péter
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2016. feb. 07., 08:29

A rendelkezésre álló földterületek körülbelül 60 százalékát tudta tavaly földárverésekkel értékesíteni a Dunaújvárosi Járási Hivatal, az el nem kelt földeket pedig idén március 1. és 4. között bocsátják újra áruba - mondta el Kovács Péter hivatalvezető.

A hónap hátralévő részében pedig új területekre is lehet majd licitálni - tette hozzá a szakember, aki a a Rádió Orienten az idei év kihívásairól is beszélt.

Eseménydús év volt 2015 a közigazgatás számára. Lezajlott a külső-belső integráció és sorra nyíltak a kormányablakok is. Dunaújváros Járási Hivatalához két kormányablak tartozik, az egyik a járási székhelyen, a másik pedig Adonyban működik, ez utóbbit szeptemberben adták át, mindkettőt megelégedettséggel használják az ügyfelek. Az ügykörök bővülése sok tanfolyammal és továbbképzéssel járt az ügyintézők számára, de Kovács Péter hivatalvezető szerint mindenképpen biztatóak az eddigi tapasztalatok.

A Dunaújvárosi Járási Hivatalnál pozitív tapasztalatokat hozott az ügysegédi rendszer is, jelenleg hat ügysegéd dolgozik a területen, akik a hét napjain különböző településekre látogatnak el, és ott ügyfélfogadást üzemeltetnek. Pusztaszabolcson állandó ügysegéd dolgozik, ő minden nap ott segít az ügyfeleknek. Rengetegen veszik igénybe ezt a szolgáltatást, vannak, akik ügyintézés, mások csak tájékozódás céljából. A Rádió Orient vendége elmondta, hogy bár az ügyintézőknek sok pluszmunkával jár, de az ügyfeleknek felbecsülhetetlen segítség, hogy nem kell beutazniuk a városba.

A 2015-ös évről maradt még az állami földárverésekkel kapcsolatban is feladat. A Dunaújvárosi Járási Hivatal a rendelkezésre álló területek körülbelül 60 százalékát tudta tavaly értékesíteni, így a maradékot idén még március 1. és 4. között újra áruba bocsátják. A hónap hátralévő részében pedig új területekre is lehet majd licitálni. Nagyon fontos, hogy a kikiáltási ár nem változik a tavalyi évhez képest - hangsúlyozta Kovács Péter.

Január elsejétől életbe léptek az állami bürokráciacsökkentés változásai, melyet 2015 nyarán megelőzött egy kérdőíves felmérés, amelyben a polgárok véleményére voltak kíváncsiak. A dunaújvárosi felmérés eredményei alapvetően megegyeztek a kormány által elrendelt intézkedésekkel. Természetesen maradtak díjköteles eljárások is, ezeket postai úton, vagy POS automatával, esetleg - ha rendelkezésre áll - a kormányablakok házipénztárában lehet rendezni. A szakember elárulta, hogy a Dunaújvárosi Járási Hivatalnál már több éve üzemel postai pénztár is. A bürokráciacsökkentés keretein belül sok ügyintézés határidejét megrövidítették, és a törvény létrehozott egy úgynevezett sommás eljárást is. Akinek a kérvénye hibátlan, és a szükséges mellékleteket is rendben csatolta, annak ügyéről nyolc napon belül kötelesek dönteni - magyarázta el Kovács Péter Hivatalvezető.

Az idei év nagy kihívása lesz még a július elsejétől hatályba lépő Életpálya-modell, illetve az év valószínűleg létszámcsökkentéseket is fog hozni, ennek azonban a pontos részletei nem ismertek.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

A kulturális élet jeles színhelye a múzeum

A kulturális élet jeles színhelye a múzeum

2025. ápr. 12.

Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.

Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!

Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!

2025. ápr. 11.

A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!

Életmentő fiatalok a Kultik Moziban

Életmentő fiatalok a Kultik Moziban

2025. ápr. 11.

32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.

Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok

Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok

2025. ápr. 10.

Fontos dátumokon vagyunk túl: április elején voltak az óvodai ismerkedős napok, a napokban pedig a beiratkozás volt aktuális a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben. Kevesebb a gyerek, több a sajátos nevelési igényű beiratkozó – nehéz év lesz.

Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették

Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették

2025. ápr. 10.

Gondolták volna, hogy a közkedvelt Muki mozdony idén már 131 éves? És azt, hogy a Vidám Parkból a Vasmű útra is már 11 éve költöztették? Az sem ma volt, és az idő vasfoga is kezdte már újra megkoptatni – a napokban lefestették és kitakarították.

Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!

Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!

2025. ápr. 10.

Amint arról már előzetesen is hírt adtunk, idén is folytatja az önkormányzat a városrészenként meghirdetett lomtalanítási sorozatot. Az első állomás Újtelepen volt múlt szombaton – tonnákban mérhető sikerrel.

Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen

Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen

2025. ápr. 09.

A külön tárgyalandó lomtalanítási akció, valamint a véradás és BikeSafe akciója mellett még rovarhotelt is avattak, mi több, jelképesen egy méhlegelő virágcsomagját is elültették a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos programján múlt szombaton. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csak egy pont jutott a DFC-nek

  2. DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

  3. A MAC jutott a négy közé

  4. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  5. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő