Jakab Dávid az MTK-ban folytatja
Az NB I-es pontvadászat ötödik helyén álló MTK csapatánál folytatja pályafutását Jakab Dávid, a Dunaújváros PASE volt labdarúgója.
Újabb játékos távozott most már hivatalosan is a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatától. Mint arról az NB I-ben szereplő MTK honlapja beszámolt, a mai nappal hivatalosan is leigazolták együttesünk immáron volt középpályását, Jakab Dávidot. A 22 éves játékos 2018. december 31-éig szóló szerződést kötött a fővárosi alakulattal, melynek klubigazgatója, Domonyai László elmondta "Dávid olyat tud a futballból, amire születni kell, ám tisztában van azzal, hogy sokat kell még elsajátítania a játék tanulható elemeiből. Ha olyan lelkesedéssel végzi majd a munkát, amilyennel hozzánk érkezett, akkor nagy értéke lehet a klubnak" fogalmazott a kék-fehérek honlapjának a klubigazgató.
A rovat további hírei: Sport
Újra hazai pályán a futsalosok
2024. szep. 27.
A Tolna-Mözs elleni hazai összecsapáson őrizné meg hibátlan mérlegét az NB II Nyugati csoportjában a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.
A címvédő érkezik
2024. szep. 27.
Az éllovas Brassó elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.
Az SZP-Asztalos nyerte a rangadót
2024. szep. 26.
A címvédő Karmacsi mellett már csak az SZP-Asztalos együttese hibátlan a városi kispályás labdarúgók ST Solar csoportjában.
Újra fociztak az ovisok (galériával)
2024. szep. 26.
Remek időben, kiváló hangulatban rendezték meg a 2024-es Ovi Foci Kupa második fordulóját a Római Városrészi Tagóvodában kedden délelőtt.
Új elnökséget választott a DKSE
2024. szep. 25.
Mátyás Gábor immáron ötödik ciklusát kezdheti meg a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület ügyvezető elnökeként.
A legfiatalabbak is szőnyegre léptek
2024. szep. 25.
A Halas Kupán öt, a Csongrádon megrendezett diákolimpián egy éremnek örülhettek a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői.
Kilenc DLSE-érem a tanévnyitó versenyen
2024. szep. 25.
Remekül szerepeltek újszászi versenyükön a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE gyermek és serdülő korú sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén.