Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jégkorong MK: öt meccs már biztos

Sport
jégkorong
Magyar Kupa
DAB
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. feb. 20., 12:22

Jövő héttől már a Magyar Kupa selejtezőjében bizonyíthatnak a Dunaújvárosi Acélbikák hokisai, akikre öt mérkőzés biztosan vár a sorozat első szakaszában.

A Magyar Jégkorong Szövetség szakmai bizottsága jóváhagyta a Magyar Kupa versenykiírását, illetve az előzetes egyeztetéseket követően elfogadta a sorozat lebonyolítási rendjét is, derült ki az MJSZ közleményéből. Melyből megtudhattuk azt is, hogy a Magyar Kupa küzdelmeire nyolc együttes nevezését várják a szövetségben. A versenykiírás szerint a MOL Liga döntőjébe jutott együttesek erőnyerőként, az elődöntőben kapcsolódnak be a kupasorozatba, míg a többiek a selejtezőben igyekeznek megszerezni a négyes döntőt jelentő első két hely valamelyikét.

A Magyar Kupa idei kiírásában természetesen részt vesz a Dunaújvárosi Acélbikák együttese is, melyre öt összecsapás vár a selejtezőben, s ezekből négyet hazai környezetben vívhatnak meg Lee Gilbert tanítványai. Együttesünk programjából egyelőre csak a Vasas elleni fővárosi mérkőzés a biztos, erre március 12-én, szombaton kerítenek majd sort a csapatok, míg a mieink további ellenfeleinek kiléte a MOL Liga negyeddöntőinek és elődöntőinek eredményeitől függ.

A Magyar Kupa tervezett meccsnapjai: 02.27 szombat; 03.05 szombat; 03.12 szombat; 03.16 szerda; 03.18 péntek; 03.19 szombat; 03.21 hétfő; 03.23 szerda; Négyes döntő: 03.26-27 szombat-vasárnap.

A DAB csapatának programja:

2016.02.27 szombat – DAB – J1 (a MOL Liga negyeddöntőjének rosszabbik kiesője)
2016.03.05 szombat – DAB - R1 (a MOL liga negyeddöntőjének jobbik kiesője)
2016.03.12 szombat – Vasas – DAB
2016.03.16 szerda - DAB - R2 (a MOL Liga elődöntőjének rosszabbik kiesője)
2016.03.19 szombat - DAB - J2 (a MOL Liga elődöntőjének jobbik kiesője)

A rovat további hírei: Sport

Még előrébb léphetnek

Még előrébb léphetnek

2022. már. 07.

Tihanyban zárja az NB II-es pontvadászat alapszakaszának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este fél nyolctól.

Elmaradt a bravúr

Elmaradt a bravúr

2022. már. 07.

Csak megnehezíteni tudta a vendég Kecskemét dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata a két gárda vasárnap esti bajnoki találkozóján.

Tovább tart a DPASE jó sorozata

Tovább tart a DPASE jó sorozata

2022. már. 06.

Nagyon fontos, 2-1-es győzelmet aratott a jó formában lévő Cegléd vendégeként a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Itthon zárják az alapszakaszt

Itthon zárják az alapszakaszt

2022. már. 06.

Adománygyűjtéssel egybekötve várja a Kecskemét elleni bajnoki találkozót a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél hattól.

Ceglédre látogat a DPASE

Ceglédre látogat a DPASE

2022. már. 05.

Nehéz kilencven perc vár a dunaújvárosi labdarúgókra a Cegléden az NB III-as pontvadászat vasárnapi fordulójában.

Fontos, szép siker a rangadón

Fontos, szép siker a rangadón

2022. már. 05.

Színvonalas, gólokban gazdag mérkőzésen aratott 13-12-es győzelmet a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a BVSC ellen pénteken este.

Kairóban lesz Kovács Zsófia első versenye

Kairóban lesz Kovács Zsófia első versenye

2022. már. 04.

Már az év eleje óta keményen készül az esztendő megméretéseire a DKSE kétszeres olimpikonja, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, aki idei első kisebb sérülésén is túl van.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  2. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  3. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  4. Történelmi siker a diákolimpián

  5. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő