Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jó szakmával biztos jövő

Oktatás
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. feb. 21., 18:26

Tavaly szeptemberben, kilenc szakmában és az érettségi előkészítőben összesen kétszázkilencvenkettő, a most induló keresztfélévben pedig száznyolc személy kezdi meg tanulmányait a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban.

Őszi Attila, a centrum főigazgatója elmondta, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy tájékoztassák a 7-8. osztályos diákokat a továbbtanulási lehetőségekről.  

-Oktatási kiállításokon vettünk részt, pályaválasztási értekezletet szerveztünk a szülőknek is, illetve sok kiadványt készítettünk, amelyeket az 50-70 kilométeres körzetben lévő iskolákba eljuttattunk ismertető DVD-kel együtt.  Ezáltal sikerült gyümölcsöző együttműködéseket is kialakítanunk, amelyeket nem csak elmélyíteni, hanem bővíteni is szeretnénk a duális képzés érdekében, például a helyi iparkamarával, a megyei képzési bizottsággal, nagyobb vállalatokkal, kis vállalkozásokkal egyaránt. Országos szinten jól állunk. A felnőttképzésben is kivesszük részünket, a GINOP 6.1.1.—15 projekten belül pedig hat szakmában indulnak meg a képzések ebben a hónapban.

Milyen a duális képzés fogadtatása?

-A gyakorlati képzéssel a tanulók és a szülők többsége is elégedett. A tagintézmények gyakorlati oktatásvezetői, szakmai referensei folyamatos tartják a kapcsolatot a képzőhelyekkel. Követik és betartják a képzési programot. Akadnak fehér foltok, ám alapvetően működik. Lényeges feladatunk, hogy a tanulókat a rendszerben tartsuk, és csökkentsük a lemorzsolódást. Centrum szintű munkaközösségeket hozunk létre ebben a hónapban, amelyek fő feladata a saját szakterületükön való tapasztalatcsere lesz: módszerek, közös, új tanulási-tanítási technikák tudása.

Elegendő oktatóval és szakmai mesterrel rendelkezünk?

-Vannak hiányok, főleg a gépipar, nehézipari gépészet területén. A többi huszonkét ágazat közül ez a legkeményebb. A Dunaújvárosi Egyetemmel nagyon jó a kapcsolatunk. Szeptemberben elindul a műszaki szakoktatói szak gépész területen. Bízunk abban, hogy sikerül embereket bevonni. Készülőben van az együttműködési megállapodásunk az egyetemmel, a kamarával, a Klikkel és egyéb centrumokkal. A cél az, hogy jobb legyen az oktatás minősége és jobb legyen a gyerekeknek is. Kormányzati támogatás szempontjából semmi probléma. Biztos anyagi háttér van, az ősz folyamán már pótoltunk az elmaradt karbantartásokat, úgy mint a kisebb beázások megszüntetése, bútorok. Összességében 15-20 millió forintot tudtunk költeni a lemaradások behozására. Idén nyáron, a nagyfelújítások időszakában ezt folytatni szeretnénk. A 44 centrum helyzete biztosított, a dunaújvárosinak még maradványa is van. Szakmailag önállóak vagyunk, a fő csapásirány pedig egyértelmű, a célok, amiért küzdenünk kell, teljesen vállalhatók.  A centrum műhelyként is kíván működni.

Lesznek még programjaik a közlejövőben?

-Június első hetében a középfokú végzetteknek rendezünk állásbörzét. Ide hivatalosak lesznek a környék vállalkozói, vállalatai is. Egy helyen lesz a munkaadó és a munkavállaló, s még munkapszichológus segítségét is igénybe vehetik, hogy sikeres legyen a pályára állásuk.

A rovat további hírei: Oktatás

Júniusban kezdődhet a Bánki költöztetése

Júniusban kezdődhet a Bánki költöztetése

2015. máj. 31.

Sikeresen pályázott a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap támogatására a Dunaújvárosi Főiskola, amelyet a Bánki iskola intézményükbe való költöztetésére fordítanak, meghatározott ütemezés alapján.

Várvédő dózsás vitézek - Zólyomi kalandozás

Várvédő dózsás vitézek - Zólyomi kalandozás

2015. máj. 31.

A Dózsa iskola hetedikesei Nyugat-Szlovákiában kalandoztak. A Felvidék tudományos, technikai örökség jegyében telt az utazásuk a Határtalanul elnevezésű pályázat keretében, amelyet idén immár harmadik alkalommal nyert meg az intézmény.

Családias főiskola

Családias főiskola

2015. máj. 30.

A kisgyermek-ellátási szolgáltatások fejlesztéséről tartottak workshopot a dunaújvárosi főiskolán. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a családi napközik működését, valamint az erre vonatkozó törvényi szabályozást.

A következő tanév legfontosabb dátumai

A következő tanév legfontosabb dátumai

2015. máj. 29.

Megjelent a 2015/2016-os tanév rendjét szabályozó miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben, eszerint a következő tanév szeptember 1-én, kedden kezdődik és 2016. június 15-én, szerdán ér véget.

Lógás - sok az igazolatlan hiányzás, de városunk nem toplistás

Lógás - sok az igazolatlan hiányzás, de városunk nem toplistás

2015. máj. 28.

Egyre több az igazolatlan hiányzás  – derült ki az Emberi erőforrások Minisztériumának felméréséből. A legnagyobb probléma Budapesten és Borsodban van. Dunaújváros nem került fel a listára. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy vannak olyan intézmények, ahol chipkártyás beléptető rendszer működik.

Vizsga ma, eredmény egy év múlva - kompetenciamérés

Vizsga ma, eredmény egy év múlva - kompetenciamérés

2015. máj. 27.

Felmérték a diákok készségét. Kompetenciatesztet írtak országszerte a 6., a 8. és a 10. osztályos tanulók. A dunaújvárosi Arany János Általános Iskolában mintegy 100 diák töltötte ki az idei szövegértési- és a matematikatesztet.

A magyar helyesírás szabályai - végre jön az új kiadás

A magyar helyesírás szabályai - végre jön az új kiadás

2015. máj. 27.

Szeptemberben jelenik meg A magyar helyesírás szabályai legújabb, tizenkettedik kiadása, amelynek összeállításáról 2003 novemberében döntöttek - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elkészült a DFC felkészülési programja

  2. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  3. Felértékelődő könyvek

  4. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  5. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő