Kicserélik a régi víznyelőket
A tavalyi járdafelújítás részeként nem volt lehetőség a Babits Mihály utcában a víznyelő rácsok cseréjére, ám az önkormányzat most ezt a munkálatot is megrendelte a DVG Zrt-től.
A munkálatokról Nagy Zsolt, a DVG Zrt. vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője beszélt lapunknak:
-Tavaly felújítottuk a járdát a Babits Mihály utcában, de az úttesten a víznyelő rácsok cseréje akkor elmaradt. A régi rácsok eléggé csattogtak, zörögtek. Emiatt az önkormányzat öt darab víznyelőcserét is megrendelt az idei esztendőben. Társaságunk megkezdte a rekonstrukciós munkákat, s mivel egyirányú az utca, nagy a forgalom. Lezárásaink ellenére a gépjármű tulajdonosok önhatalmúlag elbontották a már elhelyezett új víznyelők körbezárását. Az önkormányzattal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a Babits Mihály utcából kitereljük a parkoló gépjárműveket, s teljes szélességében lezárjuk az utcát, mihelyt az időjárás engedi. Ezzel egy időben a Május 1. utcát kétirányúsítani fogjuk. Remélhetőleg így a víznyelők cseréje biztonsággal megtörténik majd, a betonalépítmények nem mennek tönkre, s a gépjárművezetők sem teszik arrébb a lezárásokat.
Az ágazatvezető hozzátette, hogy legalább 6-8 Celsius fok kell ahhoz, hogy a beton alépítmények az előírásoknak megfelelően elkészüljenek. Mivel az aszfaltkeverő üzemek a téli leállás miatt még nem üzemelnek, ezért a víznyelőrácsok aszfaltozása „bagellás” módszerrel történik majd. Ennek szintén van kötésideje, így többek közt ezért is volt indokolt az utca teljes lezárása. A lezárásról mindenkit időben értesítenek, egyúttal a gépjárművezetők türelmét is kérik.
A rovat további hírei: Közélet
A város egyik legidősebb polgárát ünnepelték
2025. jan. 17.
Az ünnepek sorában az idei év első szépkorúját, Gruber Lajosné Viktória nénit köszöntötte az önkormányzat a 101. születésnapján. A ritka és jeles alkalomból a város nevében Pintér Tamás polgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában az igencsak jó kedélyű születésnapost.
Készül a város költségvetése, folynak az egyeztetések
2025. jan. 16.
Aki pénzzel tervez, annak ma be kell kalkulálnia a nyersanyagok drágulását, a forint gyengülését, az infláció szorítását. Az önkormányzati költségvetés előkészítésében ráadásul olyan tételek is szerepelnek, amelyek pontosan még nem ismertek. Ettől függetlenül február közepére lesz városi költségvetés, ígérte Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester.
Befejezték a DUE főépületének felújítását
2025. jan. 16.
Avató ünnepséget rendezett a Dunaújvárosi Egyetem közössége kedden délelőtt, amelyen részt vett Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter is.
Hóhelyzet a városban – javában sózzák az utakat
2025. jan. 15.
Városunkat is elérte a hóesés a reggeli órákban, a közutak síkosságmentesítéséről Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester és Mészáros László, a GESZ ágazatvezetője nyilatkozott kora délelőtt. Videós gyorsjelentés, óvatosan vezessenek!
Pentele is kapott a napelemes lámpákból
2025. jan. 15.
Amint arról már olvashattak hasábjainkon, önkormányzatunk folytatta a „Legyen fény!” programot: a közelmúltban 100 napelemes lámpatest kihelyezése történt meg a város számos pontján. A Pentele városrész sem maradt ki a sorból.
"Hiszed-e ezt?" – egyetemes imahétre készülnek
2025. jan. 14.
Négy napon át, szerdától szombatig várják az egyetemes imahét eseményeire a híveket a város templomaiban. A sorozat szeretetvendégséggel ér véget, mindenkit várnak minden alkalomra!
Boldog születésnapot, Emília néni!
2025. jan. 14.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Petrik Gyuláné Emília néni is 90 éves lett. A szépkorú a kerek születésnapot családja körében ünnepelte, a jeles alkalomból pedig Barta Endre alpolgármester is meglátogatta.