Hétmilliárdos energiaellátási fejlesztés Perkátán
Jelentős szerepe lesz Dunaújváros és a térség biztonságos villamosenergia-ellátásában annak a mintegy hétmilliárd forintból, Perkátán létesített 400/120 kilovoltos alállomásnak, amelyet pénteken adtak át.
Csomai Kamilla, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. vezérigazgatója az átadóünnepségen hangsúlyozta, hogy a társaság 31. alállomása a térség növekvő villamosenergia-igényének kiszolgálását biztosítja.
Mint mondta, a beruházás a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által elfogadott hálózatfejlesztési terv alapján jött létre, közcélú beruházásként. Az átviteli rendszerirányító a megvalósításban a nemzetközi beszállítók mellett az MVM Ovit Zrt.-vel és az MVM Erbe Zrt.-vel működött együtt.
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap
A vezérigazgató közölte, hogy az alállomás a legmodernebb készülékek, berendezések felhasználásával valósult meg és ezzel etalonként szolgál további fejlesztéseknél. A perkátai létesítmény teljes egészében távkezelt. Csomai Kamilla jelezte, hogy a perkátai mellett várhatóan még ez év végén üzembe helyezik a Kerepes 400/120 kilovoltos alállomást is, szintén a MEKH által jóváhagyott hálózatfejlesztési tervnek megfelelően.
A beruházással kapcsolatban dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energia- és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke elmondta: "Ez a beruházás, amely hétmilliárd forintba került, nagy lehetőséget biztosít ipari beruházások idevonzására. Elegendő villamosenergia nélkül nehezen valósítható meg bármilyen fejlesztés. Mindez jelentősen javítja Dunaújváros és környezetének lehetőségeit arra, hogy a már meglévő infrastruktúrára építve több milliárdos zöldmezős beruházások települjenek a térségbe, több száz, illetve ezer munkahelyet létrehozva".
-MTI/Dunaújvárosi Hírlap-
A rovat további hírei: Közélet
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.