Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sütikészítés a Petőfiben

Oktatás
Iskolanyitogató
Petőfi iskola
szülők
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. feb. 22., 18:31

A Petőfi iskolanyitógató programsorozatának harmadik állomásaként egy sütikészítő foglalkozással várta a leendő elsősöket és szüleiket.

Kéthetente hétfőn délután nyitva áll a Petőfi Sándor Általános Iskola az érdeklődők előtt, idén immár harmadik alkalommal. A szülői tájékoztató és az interaktív táblával való játékos barangolás után ezúttal egy kis gyors és finom sütikészítésre várták azokat a szülőket, akiknek a csemetéje szeptembertől már az iskolapadot koptatja majd A foglalkozás délután négy órakor az egyik tanteremben az angol szakos tanítók főszereplésével indult, akik egy angol mondókát tanítottak a gyerekeknek a sütiformákról és a sütés-főzésről agymozgató gyanánt. Később egy dalt is megtanultak a kézmosásról, mely az egészségre nevelés mellett izgatottá tette őket a következő feladathoz, ami a csokigolyók elkészítése volt.

Az iskolában működik egy kiskukta szakkör, így a leendő elsősök belekóstolhattak a rendhagyó cukrászórákba is. A csokigolyókat, ha úgy tartotta kedvük kókuszreszelékbe forgathatták, vagy akár tortadarába, esetleg ízesíthették francia drazséval, vagy meggybefőttel is. Ha a rengeteg érdeklődő miatt nem mindenki fért is oda egyből a sütikhez, várakozás közben két rajzszakos tanítónéni várta őket arcfestésre, de a legutóbbi foglalkozáson nagy sikert aratott interaktív táblánál is játszhattak, ha ahhoz volt kedvük. Két hét múlva folytatódik az  iskolanyitogató programsorozat, március 7-én délután négy órától játékos, vidám akadálypályás vetélkedővel várják a nagycsoportos ovisokat és szüleiket.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban

DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban

2023. szep. 08.

A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.
 

DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)

DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)

2023. szep. 07.

Rekordszámú hallgató, sikeres gólyatábor, díjátadó, komoly tervek – a Dunaújvárosi Egyetemen is megkezdődött az új tanév még múlt pénteken, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép és galéria itt!

DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában

DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában

2023. szep. 05.

Több tanévnyitó ünnepségen tiszteletét tette a közelmúltban a DSTV stábja – alkalmi sorozatunk első állomása a három évre ökoiskola címet elnyert Dózsa György Általános Iskola, ahol természetesen nagy izgalommal várták az évnyitót a pedagógusok, diákok és hozzátartozók. Hangkép.

DSTV: új tornaszoba a Vasváriban

DSTV: új tornaszoba a Vasváriban

2023. szep. 04.

Az intézményi sportélet mérföldkövéhez érkezett a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos iskola sikerrel pályázott, a fejlesztés révén új tornaszobában edződhetnek a nebulók. Hangkép.

Gimnáziumi képzéssel bővült a Waldorf kínálata

Gimnáziumi képzéssel bővült a Waldorf kínálata

2023. szep. 02.

Minden hivatalos engedély birtokában, ráadásul új helyszínen kezdődhetett a Waldorf gimnáziumi képzése. Értelemszerűen az iskola hivatalos elnevezése is változott, mostantól: Pentelei Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola.

DSTV: csibenapok az elsősöknek

DSTV: csibenapok az elsősöknek

2023. szep. 02.

Folytatta az elmúlt  évek hagyományát a Szabó Magda iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény csibenapokra várta a leendő elsősöket a tanévkezdés előtt, sok játékkal, mesével, közös foglalkozással. Hangkép.

A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

2023. aug. 31.

Mulcs és méhlegelő, rovarhotel és ökokert, környezettudatos nevelés és fűszerspirál; nyolc év munkája, sok-sok pályázati siker után az Örökös Ökoiskola cím büszke birtokosa lett a Móricz Zsigmond Általános Iskola.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő