Új ökölvívó klub a városban

Vass Ádám - 2016. február 13. 7:55

Közel másfél éve egy sportszerető baráti társaság elhatározta, hogy feléleszti, népszerűsíti Dunaújvárosban az ökölvívást. Az elhatározás pedig immáron a volt Kolibri emeletén testet is öltött.  

Már a nyilvánosság előtt is bemutatkozott az újonnan alakult Dunaújvárosi Ökölvívó Egyesület (DÖSE), az edzőterem pedig mindenki előtt nyitva áll. A köszöntők előtt Patai G adta elő az egyesületnek írt toborzó rapdalát. Kovács Richárd, a klub vezetője és egyik edzője megnyitó beszédében külön köszöntötte az erre az alkalomra ellátogató világbajnok bokszolónkat, Kovács "Vipera" Attilát, aki szintén támogatja az egyesületet. Továbbá megköszönte azoknak a segítségét, akik nélkül nem jöhetett volna létre a klub: a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak és elnökének, Hosszú Jánosnak, a DVG Zrt.-nek, akik a felújítási munkálatokban is részt vettek, a TKKI közreműködését, és nem utolsósorban a város önkormányzatának.

Hosszú távú céljaik vannak, amelyeket egy hétpontos alapszabályzatban rögzítették: a gyerekek és a fiatalok felkarolása, képzése és versenyeztetése, a tanulmányaik figyelemmel kísérése. Külön figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetben élőkre, hogy nekik is lehetőséget biztosítsanak a sportolásra. A nyitás óta a vártnál sokkal többen keresték fel a termet, magas létszámban jelentkeztek már most is, de hely még akad bőven, mindenkit szeretettel várnak, és reményeik szerint tovább tudnak bővülni. A négy edző bemutatása után Patai G újabb előadásával búcsúztak a megnyitó résztvevőitől.

Hosszú János szerint ez egy gyönyörű összefogás, tele lehetőségekkel. - Azért csatlakoztunk, mert a sportnak nagyon nagy nevelő hatása van, és rengeteg olyan gyerek van, akinek úgymond nevelési szándékkal kellenek olyan dolgok is, hogy meg tudjuk őket fogni, és utána a nevelésükbe, oktatásukba tudunk egy kicsit hatást gyakorolni. Ennek alapján szeretnénk ezt a klubot úgy működtetni, hogy hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyerekeknek, sportolóknak, és azoknak, akik csak hobbiként, szabadidejükben szeretnének sportolni, biztosítani tudjunk a teret.  Mi azzal tudtunk igazán segíteni, hogy össze tudtuk kovácsolni a csapatot, partnereink segítségével rendbe tettük a termet, a TKKI és a DVG segítségével. Mi béreljük a termet, de ahogy kinövi magát a dolog, szeretnénk önállósítani a bevételek által.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: sporttal az ovisokért

DSTV: sporttal az ovisokért

2025. szep. 12.

Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.

Miskolcon rajtol a DAB

Miskolcon rajtol a DAB

2025. szep. 12.

Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

2025. szep. 11.

A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.

DSTV: egészségmegőrző torna

DSTV: egészségmegőrző torna

2025. szep. 10.

Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

2025. szep. 10.

Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.