Utószóban Bánki Éva

Az Esőváros című regénye 2004-ben a Szépirodalmi Figyelő díját nyerte el, számos publikált verse, remek novellái pedig méltán vívják ki a figyelmet generációktól függetlenül:

-Minden élet kimeríthetetlen, ami persze az enyémre is igaz. Életem számos pontját magammal sem vitattam végig. Vannak szokványos kérdések, miért itt élek, kinek a kedvéért élek, s mire jó ez az egész. Sok furcsa fordulat volt az életemben, mint például az, hogy miért nem maradtam Portugáliában, a húszas éveimben, s jöttem vissza Magyarországra. Sokáig foglalkoztatott az a gondolat, hogy Portugáliában, spanyol nyelven fogok szépprózát írni. Sok érv szólt mellette és sok ellene. A tanítás, az állandó kommunikáció a tanítványaimmal hihetetlenül inspiratív közege az életemnek, sőt még az online-világ is a különféle ifjúsági lapokkal. Rengeteget tanultam a tanítványaimtól, például a pop-kultúrára való fogékonyságot. Azért is szenteltem magam teljes erővel 30-35 éves koromban a prózaírásnak, mert úgy gondoltam, egyedül maradok. Azóta eltelt némi idő, s van egy hét éves kislányom. Mintha tegnap történt volna, olyan feldolgozatlan élmények ezek. Szakmai kérdéseket is fel lehet tenni, hogy mi az én és a középkor viszonya. Hogyan jutottam el a mágikus realizmustól (amibe portugál szakosként szinte belenevelkedtem) a fantasy-hez és a történelmi regényekhez.