Visszatérő vendégek a Művész Jazz Klub színpadán
A Balogh Gyula Quartet lép fel február 26-án 21 órakor a Művész jazz klubjában. A már nem első alkalommal hangulatgazdagító csapat vezetője örömmel szólt ezúttal is, nem csak a zongora mellől. Noha az alaphang a zene iránt megkerülhetetlen hitvallása.
-A zene iránti alázattal tud felizzani levegő, és attól, hogy a zenész akarja a koncert beteljesedését. Elmondhatom, hogy a mi quatetünk négyünké, mindegyik zenésztársam ugyanazt a dolgot szeretné. Úgy gondolom, a Művész jazz klubjára igény van. Szinte mindenkitől ezt hallom, aki fellépett már itt.
Bazsinka Mihály (alt szaxofon) a közelmúltban szerezte meg a zeneakadémián a master diplomát, amihez egy koncertet kellett csinálni. Ezen ott volt Balogh Gyula is. Talán annyit jegyezzünk meg, hogy ezt a darabot majd hallhatják a dunaújvárosiak is. Mindamellett persze, hogy a quartet (Balogh Gyula – zongora, Uher Győrfi Bálint - tenor szaxofon, Mihalovics Dávid – bass, Horváth Péter – dob) teljes legénysége mindent belead Steve Swalow-tól, vagy John Coltrane Hez-ig.
-Uher Bálinttal régóta barátok vagyunk, Pétert is régóta ismerem. Dávidnak lakótársa voltam bő másfél évig. Ez a meghívás megtiszteltetés számomra. Azt gondolom, hogy minden minőségi dologra szükség van. Nem akarok én térítő lenni, de itt igaz dolgokat kell csinálni, amiben különbséget kell tenni kommunikáció vagy önmegvalósítás között. Vagy dallam, vagy klisé, kísérlet között. Azért fontos a jazz, mert mindamellett, hogy emészthető a stílus, folyékony. Az összetevői pedig nagyon nagy kreativitást igényelnek, értéket képvisel a buli mellett. Minél jobban csinálja az ember, annál nagyobb örömet lel benne.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: szólt a jazz a zeneiskolában
2024. dec. 10.
A Sándor Frigyes Zeneiskola ünnepi bemutatóinak első állomásáról tudósít a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományait folytatva a jazz tanszak növendékei mutatkoztak be az intézmény kamaratermében – változatos repertoárral. Hangkép.
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
2024. dec. 10.
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.
Reszkessetek, betörők! filmzenekoncert jövőre a Budapest Sportarénában
2024. dec. 09.
Minden idők egyik legnépszerűbb karácsonyi mozija, a Reszkessetek, betörők! (Home Alone) zenéjéből rendeznek koncertet jövőre a Papp László Budapest Sportarénában.
Ajándékot kaptak a gyerekek és a dolgozók
2024. dec. 07.
A Móra iskolába látogatott el Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő. Nem érkezett üres kézzel, minden gyermek és felnőtt ajándékban részesült péntek reggel. Az átadó után pedig a pedagógusok műsora és a Mikulás látogatása szórakoztatta a gyerekeket.
Mesés Utószó-délután Boldizsár Ildikóval
2024. dec. 07.
Író, szerkesztő, néprajztudós, mesekutató, meseterapeuta, meg még dunaújvárosi is, meg még – Ildizsárként – hajdani KOSZ-alapember: Boldizsár Ildikó volt az Utószó című élő irodalmi antológia legutóbbi programjának vendége.
Adventi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral
2024. dec. 06.
Folytatják a nemes-szép tradíciót, idén is adventi koncerten áll közönség elé a Dunaújvárosi Vegyeskar. A hangverseny helyszíne az evangélikus templom lesz vasárnap este – mindenkit szeretettel várnak!
ICA-D: Mikulás-tárlat az Újpart Egyesület tagjainak munkáiból – műtárgyvásárlással!
2024. dec. 05.
Kis kikapcsolódást keres az év végi rohanásban? Idő- és értékálló ajándékkal lepné meg szeretteit? Irány a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), ahol éppen Mikuláskor nyílik kiállítás – mindenkit szeretettel várnak!