A jazz gyökerei - Zenetörténeti előadás az MMK-ban
Ma, az MMK emeleti termében újraindul Zsömbör Attila 10 részesre tervezett könnyűzene-történeti előadássorozata.
Az első alkalommal a jazz születésének időszaka kerül terítékre, majd ezt követik a 20. század szerteágazó stílusirányzatai. Az előadások alkalmával rengeteg anekdota és kultúrtörténeti érdekesség lesz hallható, miközben az adott kor hangulatát eredeti kép-, és hangfelvételek elevenítik meg.
Az előadások elsődleges célja megismertetni az embereket a könnyűzene végtelenül változatos világával, és érthetővé, érezhetővé tenni kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert zenei stílusokat.
Az első előadás a jazz gyökereit, történeti és kulturális hátterét mutatja majd be. Mivel a könnyűzene (így a jazz is) rengeteg hatásból táplálkozik, számtalan kitekintés várható más korábbi és mai zenei stílus felé.
A következő alkalmak során aztán szó lesz a swingről, a rock and roll gyökereiről, külön előadást kap a beat-, és a hippi-korszak, valamint a rockzene hőskora is. De nem fognak csalódni a modernebb zene kedvelői sem, hiszen szó lesz még a diszkó, a metal és a rap kialakulásáról is.
Bár az előadások általában egy-egy zenei stílust, vagy korszakot járnak körbe, a zenei stílusok összefonódása miatt rengeteg egyéb érdekességre és zenei csemegére lehet számítani.
A rovat további hírei: Kultúra
Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába
2025. szep. 02.
A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!
DSTV: a színek szabadsága a Restiben
2025. aug. 30.
Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.
Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon
2025. aug. 29.
Komoly sikereket aratott a fellépéseken, táncházban ismertette a magyar folklórkincs alapjait, és nem mellékesen városunk hírnevét is öregbítette Belgiumban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a közelmúltban vendégszerepelt a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon – csodás élmény volt!
Nyárbúcsúztató koncert a Petőfi Művészeti Ligetben
2025. aug. 28.
Szép élmény ígéretével várja a muzsika híveit a Bartók Kamaraszínház: nyárbúcsúztató, egyúttal évadnyitó koncertet rendeznek a Petőfi Művészeti Ligetben – Ács Dominika főszereplésével. Lélegezz fel – mindenkit várnak szombaton este!
DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból
2025. aug. 27.
Miközben javában készülnek a KönyvTér forgatagára, a nyár sem telt programok nélkül a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyári nyitvatartással, de folyamatosan tárt kapukkal várta a betű barátait – az időszak újdonságairól is szó esik a riportban. Hangkép.
DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban
2025. aug. 21.
Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.
DSTV: már a KönyvTérre készülnek
2025. aug. 19.
Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.