Azonosságjelek napja
A köpeny kissé gyűrött, viseltes, ám fényesre suvickolt a kard. A férfi tekintete bizakodást sugároz. És a ’48-as nemzetőr karján ott a trikolór – az egyesítő szimbólum, a nemzeti azonosságjel.
Borsos József híres képe a ’48-as forradalom lázában született. Nem véletlenül süt róla az emelkedettség.
Alig hogy fölkelt és megindult a pesti ifjúság, már egy nap múlva, március 16-án megkezdődött a „a közbátorság fölötti őrködés” csapatának, a nemzeti őrseregnek a felállítása. Ennek követelése megelőzte a forradalmat: már Kossuth egy héttel korábbi országgyűlési feliratában is szerepelt. S mi más lehetett volna a nemzetőrség megkülönböztető-azonosító jele, mint a piros-fehér-zöld hármas egysége, amelyről az 1848-as XXI. törvénycikk kimondja: „A nemzeti szin, és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik.”
2014 decemberében a 168 éve született törvényre emlékezve, egyben „Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében” új törvényt alkotott Országgyűlésünk. E törvény elrendeli: március 16-a legyen zászlónk és címerünk napja, emlékezésképp, egyszersmind „… fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt…”
Szimbólumaink az ünnepeink kísérői, hétköznapjainkban pedig a hivatalos okmányainkat meghatározó jelképek: a magyar önazonosság kifejezői.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: színes múzeumi kavalkád
2025. jún. 08.
Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.
Közös énekszóval az összetartozás napján
2025. jún. 07.
Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva.
DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban
2025. jún. 06.
Érdekes program várt a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.
DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál
2025. jún. 05.
Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén
2025. jún. 05.
Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.