1848 februárjában, netán március nyitányakor ki álmodhatta vajon, hogy mi készülődik Pesten? Ki látta előre, hogy mi készülődik a hazában? A pozsonyi országgyűlés némely főrendi tagja aligha – mármint azok, akik odahagyva az ülést, Bécsbe utaztak a farsang utolsó báljára.
Na és a rebellis pesti ifjúság? Eljön az ő idejük… de folytassuk a Jókai Mórral tegnap kezdett időutazást. Kései emlékezésében Jókai így ír kétségről, vívódásról:
„Mindenkinek van itt ura; mágnásnak a királyi jogar, parasztnak, katonának a káplárpálca, írónak, költőnek a censori veres plajbász.
Csodák csodájának kellene történni, ha a népszabadság napja mégis felvirradna.”
Nem kellett sokáig várnia a bizonyosságra: 1848. március 15-én megtörtént a csodák csodája! Adjuk vissza a szót a hiteles krónikásnak.
„… reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozó helyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzay, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett »közvélemény asztalánál« Korán reggel volt: borús, esős idő.”
Gyorsan peregnek az események. A Pilvaxban Jókai felolvassa a Mit kíván a magyar nemzet címet viselő petíciót, a 12 pontot. Petőfi elszavalja a két nappal előtte írt verskiáltványát, a Nemzeti dalt, s a refrént a kávéház közönsége vele együtt harsogja. Az ifjak a Múzeum-kertbe vonulnak. Legelöl Petőfi Sándor. Aztán Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula, meg persze Jókai. És Degré Alajos, az Irinyi-testvérek, Arany János, Tompa Mihály, Csengery Antal, Egressy Gábor. Nyomukban Irányi Dániel, Vidacs János, Sükey Károly, Oroszhegyi Józsa, Vas Gereben, Ludassy Mór, meg a többiek. És csatlakozott hozzájuk a már kevésbé ifjú Kaluzál Gábor, vagy a Pest megyei alispán Nyáry Pál és a város polgármestere, Rottenbiller Lipót Károly. Utánuk pedig a névtelenek tömege – a múzeum előtt összegyűltekhez mind újabbak és újabbak csatlakoznak, egyre nagyobb a sokaság, láttukra kiált fel Jókai: „Mintha Csaba vezér »hadak útját« látnám az éjjeli égen megrémledezni!”
Hogyan is fogalmazott a kétség napjaiban a nagy író? „Csodák csodájának kellene történni, ha a népszabadság napja mégis felvirradna.”
És végül hogyan fejezte be a gondolatsort? Hát így:
„Felvirradt.
Március 15-ike volt 1848.”
Korábban, a Pilvaxban történt valami, egy igazán jelképes dolog. Jókai így örökíti meg ezt a szimbolikus eseményt: „Vasvári Pál, kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével.
»Jó ómen!«
Előre a vassal!
S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.”
A bátrakra emlékezünk. Azokra, akik késlekedés nélkül megindultak a hívó szóra: Előre a vassal!
!["Gyökerek nélkül nem válik szabaddá semmi"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/8511.jpg?h=ec2db6f0 ""Gyökerek nélkül nem válik szabaddá semmi"")
