Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

István bácsi is bekerült a kilencvenesek klubjába

Közélet
szépkorú köszöntés
Gombos István
alpolgármester
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. már. 22., 17:47

Újabb polgárral bővült a dunaújvárosi szépkorúak tábora. Viola István tegnap tölthette be a kilencvenedik életévét. Ez alkalomból Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel az önkormányzat nevében.

Viola István 1926. március 21-én született Pálfán. Heten voltak testvérek. A negyvenes évek elején gróf Apponyi uradalmában volt cseléd, majd később az Állami Tűzoltóságnál dolgozott. Ezt követően a rendőrség állományába került főhadnagyként. Bár egészségügyi okok miatt korán nyugdíjba ment, engedéllyel még így is dolgozgatott, például az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnál. Később Szegeden rendészként tevékenykedett. 1994-ben költözött Dunaújvárosba. Feleségével most lesznek 62 éves házasok. Gyermekük nem született.

A rovat további hírei: Közélet

Jön a kampánypénzek ellenőrzése

Jön a kampánypénzek ellenőrzése

2018. ápr. 10.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn.

Vona nem indul a Jobbik tisztújításán, mandátumát sem veszi át

Vona nem indul a Jobbik tisztújításán, mandátumát sem veszi át

2018. ápr. 09.

Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.

D+ Híradó - Döntött az ország, toborzás

D+ Híradó - Döntött az ország, toborzás

2018. ápr. 09.

Április 8-án döntött az ország, digitális témahét az általános iskolákban, toboroz a katonaság - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

„Azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon”

„Azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon”

2018. ápr. 09.

„Győztünk!” – ezzel kezdte beszédét Orbán Viktor a Fidesz-KDNP győzelmét hozó vasárnapi parlamenti választás után, majd úgy folytatta: amikor ilyen eredményt ér el az ember, „ilyenkor érdemes szerénynek lenni, mert most van mire”.

Orbán: sorsdöntő győzelmet arattunk

Orbán: sorsdöntő győzelmet arattunk

2018. ápr. 09.

Magyarország nagy győzelmet aratott, "sorsdöntő győzelmet arattunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

D+ Híradó: választás és nyílt nap

D+ Híradó: választás és nyílt nap

2018. ápr. 08.

Országgyűlési választás, nyílt nap a Dunaújvárosi Acélbikák jégorongozóinál - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Így zajlott a választás

Így zajlott a választás

2018. ápr. 08.

Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson, este hét óráig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz. Kövessék velünk a mai nap eseményeit!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő