Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

István bácsi is bekerült a kilencvenesek klubjába

Közélet
szépkorú köszöntés
Gombos István
alpolgármester
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. már. 22., 17:47

Újabb polgárral bővült a dunaújvárosi szépkorúak tábora. Viola István tegnap tölthette be a kilencvenedik életévét. Ez alkalomból Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel az önkormányzat nevében.

Viola István 1926. március 21-én született Pálfán. Heten voltak testvérek. A negyvenes évek elején gróf Apponyi uradalmában volt cseléd, majd később az Állami Tűzoltóságnál dolgozott. Ezt követően a rendőrség állományába került főhadnagyként. Bár egészségügyi okok miatt korán nyugdíjba ment, engedéllyel még így is dolgozgatott, például az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnál. Később Szegeden rendészként tevékenykedett. 1994-ben költözött Dunaújvárosba. Feleségével most lesznek 62 éves házasok. Gyermekük nem született.

A rovat további hírei: Közélet

D+ Híradó - Nyílt nap, győzelem

D+ Híradó - Nyílt nap, győzelem

2018. jan. 28.

 Demonstráció a főtéren, nyílt nap az egyetemen, hazai közönség előtt nyert a Kohász - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Jobbikos nyugdíjprogram

Jobbikos nyugdíjprogram

2018. jan. 28.

Sajtótájékoztatót tartott Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, amelyen a párt nyugdíjasokat érintő programját ismertette.

Demonstráció a főtéren

Demonstráció a főtéren

2018. jan. 28.

Demonstrációt szervezett szombaton este a Momentum helyi alapszervezete a Városháza téren.

D+ Híradó - Ételosztás, emléktábla

D+ Híradó - Ételosztás, emléktábla

2018. jan. 27.

Ételosztás a Városháza téren, emléktáblát avattak az Óvárosban - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

CSOK - Már 66 ezren igényelték

CSOK - Már 66 ezren igényelték

2018. jan. 27.

Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

Szülész, fogász, gyermekorvos volt, ha kellett hajnaltól éjszakáig

Szülész, fogász, gyermekorvos volt, ha kellett hajnaltól éjszakáig

2018. jan. 27.

Dr. Radnai Éva több, mint fél évszázad alatt három generációt kezelt és gyógyított. Kiemelkedő és áldozatos munkásságáért emléktáblát avattak a tiszteletére az óvárosi rendelő épületénél.

D+ Híradó - Disznótor, fejlesztés

D+ Híradó - Disznótor, fejlesztés

2018. jan. 26.

Disznótor a drogambulancián, informatikai fejlesztés az egyetemen, ismeretterjesztő előadás - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  2. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  3. Idegenben szerepel a DKKA

  4. DSTV: ismerkedős napok

  5. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő