Dunaújváros Hetilap

Két köszöntés egy napra

Molnár Emese - 2016. március 18. 17:57

Két szépkorút is köszöntött ma Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester az önkormányzat nevében. Égető Eszter és Badits József a napokban tölthették be a kilencvenedik életévüket.

Badits József 1926.március 14-én született. Dunaszentgyörgyön nevelkedett két testvérével. Szülei földműveléssel foglalkoztak. Józsi bácsi később Budapesten élt, majd 1951-ben érkezett Dunaújvárosba és a vasműben dolgozott, mint darus csoportvezető. Idővel édesapja is itt vállalt munkát. Józsi bácsi közel negyven évet töltött el a gyár dolgozójaként, a vasműből is ment nyugdíjba. Kétszer nősült, három gyermeke született. Továbbá öt unoka és egy dédunoka színesti a mindennapjait.

Égető Eszter 1926. március 17-én született Dunapentelén. Szülei földműveléssel foglalkoztak. Ketten voltak testvérek, a bátyja hősi halált halt a háborúban. Eszti néninek nagyon nehéz élete volt. Férje már meghalt, nem született gyermekük. A szépkorú női szabóként dolgozott a városban, de Budapesten is volt házfelügyelő. Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester és Németh Tünde sajtószóvivő virágcsokorral, ajándékkosárral és emléklappal köszöntötte Eszti nénit, aki nagy örömmel fogadta a vendégeket.

A rovat további hírei: Közélet

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

2025. jún. 06.

Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

2025. jún. 05.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

2025. jún. 05.

Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz. 

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

2025. jún. 05.

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

2025. jún. 05.

Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak. 

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

2025. jún. 04.

Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

2025. jún. 04.

Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.