Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Német nyelvi verseny a Bánkiban

Oktatás
tanulmányi verseny
Bánki iskola
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. már. 03., 07:55

Idén is megrendezte hagyományos német nyelvi vetélkedőjét a Bánki iskola, ám most először a költözés óta, immár az egyetem épületében.

Nyolc csapat mérkőzött meg egymással az egyetem "A" épületében, azaz a Bánki iskolában, hogy összemérje tudását német nyelvből. Gyöngyössy Csaba, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója köszöntötte a diákokat, majd üdvözölte, hogy ilyen sokan eljöttek annak ellenére, hogy a tapasztalatok azt mutatják: egyre kevesebb középiskolás választja a németet, mint idegen nyelvet, holott igencsak hasznos lenne sokuk számára.

A délután három órakor kezdődő verseny szervezésébe az egyetem is becsatlakozott, mely az iskola részéről igencsak örvendetes és remélik, ezzel hagyományt is teremtenek majd. A zsűri egyik helyét is Dr. Kukorelli Katalin, a Kommunikáció- és Médiatudomány tanszék intézetigazgatója foglalta el. A korral is haladva, és a környezettudatosság jegyében, kihasználva az új eszközök adta lehetőségeket már nem papír alapon folyt a verseny, hanem digitálisan egy-egy laptop segítségével, a feladatok megoldásait pedig e-mail-ben kellett a zsűrivel megosztani. A nyolc csapat néha igen komoly kihívások elé volt állítva, akadtak a feladatok közt kvízkérdések, történelmi kérdések, de hosszabb-rövidebb szöveges és szóbeli feladatok is. A verseny végén oklevelek és különböző ajándékok jártak az akadályokat legyőzőknek.

2. Galéria
Bánki iskola
DUE
Dunaújváros

facebook megosztás

Nyolc csapat mérkőzött meg egymással az egyetem "A" épületében, azaz a Bánki iskolában, hogy összemérje tudását német nyelvből. Gyöngyössy Csaba, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója köszöntötte a diákokat, majd üdvözölte, hogy ilyen sokan eljöttek annak ellenére, hogy a tapasztalatok azt mutatják: egyre kevesebb középiskolás választja a németet, mint idegen nyelvet, holott igencsak hasznos lenne sokuk számára.

Sándor Judit
Német nyelvi versenyt tartottak a Bánkiban - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. már. 03.

A rovat további hírei: Oktatás

Retro gólyabál a főiskolán

Retro gólyabál a főiskolán

2015. nov. 22.

A Főiskola megtartotta 2015-ös gólyabálját, ahol élőzenés hajnalig tartó buli várta az érdeklődőket. És, hogy miért retro? 1920-as évekbeli öltözetbe kellett megjelenni mindenkinek.

A szakoktatásban a duális képzésé a jövő

A szakoktatásban a duális képzésé a jövő

2015. nov. 22.

A munkaerőpiac az egyik olyan területe a gazdaságnak, amit nem hagyott érintetlenül a válság hazánkban sem. Budai Gábor, a Dunaújvárosi Főiskola főiskolai tanársegédje 1993-tól máig hatóan ennek átalakulását kívánja disszertációjában rögzíteni Dunaújvárosra tekintettel.

Lezárult a Rudas hét

Lezárult a Rudas hét

2015. nov. 20.

Egész héten programokkal várták a pártok tagjai diáktársaikat, végül azonban csak az egyik osztály örülhetett a győzelemnek.

Szavalóverseny a Dunaferr iskolában

Szavalóverseny a Dunaferr iskolában

2015. nov. 20.

Idén is megrendezték a már hagyományosnak mondható középiskolai szavalóversenyt a Dunaferr iskola emeleti nagyelőadójában.

Kémiaverseny a végzősöknek

Kémiaverseny a végzősöknek

2015. nov. 20.

Kémiaversenyt szervezett nyolcadikos diákoknak a Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium. Az eseményen az írásbeli megméretés után kísérleteket mutattak be. A rendezvényen a dunaújvárosi diákok mellett a környékbeli általános iskolák végzősei is részt vettek.

Elsősegély: életmentésre készen

Elsősegély: életmentésre készen

2015. nov. 19.

Több elsősegély-ismereti versenyen is remek eredményeket értek el a Lorántffy iskola diákjai, akik az életszerű szituációs feladatoknak köszönhetően válnak egyre tapasztaltabbá.

Fogászati előadás a Vasváriban

Fogászati előadás a Vasváriban

2015. nov. 16.

November a fogászat hónapja, ennek apropóján tartott előadást Dr. Kovács Zita fogorvos az iskola tornatermében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  2. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  3. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

  4. DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

  5. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő