Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nemzeti értékünk az íjászat

Sport
íjászat
Baracs
verseny

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. már. 14., 08:05

A környező települések részvételével közel kétszáz résztvevő harcos vett részt a hagyományos íjászversenyen, Baracson.

Baracs adott otthont a hagyományos íjászok legutóbbi megmérettetésének, ahol a mini, vagyis az óvodás korosztálytól egészen az ötven éven felüliekig, a veteránokig mutatták be tudásukat a harcosok. A szervező az a Balogh család volt, ahol az édesapa, Csaba, a legutóbbi világbajnokságon, Dél-Koreában az ötödik helyet szerezte meg, de legjobb eredménye a világjátékokon elért első, és második helyezés volt, míg fia, Kristóf junior Európa-bajnok. A feleségnek, Ildikónak, és lányuknak, Alettának országos eredményei vannak.

A meghívást ezúttal a város környékén lévő íjászegyesületek fogadták el, akik ezúttal is különböző távolságra lőtték ki vesszőiket. A részvevők számára nem volt előírás, hogy hagyományos öltözetben vegyenek részt a versenyen, de akadtak olyanok, akik felvették harci öltözetüket, kiegészítőiket. A legjobbakat korosztályonként díjazták, míg a legtávolabbról célt találó íjász egy szép serleggel távozhatott haza. Mint megtudtam, a családfő, vagyis Balogh Csaba hamarosan távolra, egészen pontosan a Himalája lábánál fekvő Bhutánba repül, ahová maga a bhutáni király hívta meg őt hat magyar íjász társaival együtt, hogy megmérkőzzenek a keleti ország legjobb harcosaival.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

2025. aug. 13.

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.

Vereség a görögöktől is

Vereség a görögöktől is

2025. aug. 13.

Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

2025. aug. 12.

Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.

Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok

Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok

2025. aug. 12.

A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  2. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  3. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  4. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  5. Sérülések árnyékában is előrelépés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő