Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

spigott - 2025. augusztus 13. 12:30

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.

Végh Zoltán felvétele

Megkezdte felkészülését a 2025/2026-os szezonra a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület, melynek játékosai a régi Bánki iskolában kialakított Pingpong Házban igyekeznek a lehető legjobb formába hozni magukat a bajnokság őszi rajtja előtt.

NB I-es bajnok csapat újratöltve

Az egyesület idén igazán nagy fába vágja a fejszéjét, ugyanis a tavalyi, szép sikereket hozó szezon után immár három csapattal (NB I-ben, az NB II-ben, valamint az NB III-ban) vág neki a bajnoki csatározásoknak. Ahogyan hosszú évek óta, a korábbi NB1-es bajnok csapat a viszontagságok ellenére együtt maradt, olyannyira, hogy NB1-ben az utánpótlás játékos ismét a dunaújvárosi (elmúlt szezon Extra Liga ezüstérmese) Biró Bálint lett. Az NB2-es csapat erősítését is jól ugrotta meg a szakvezetés: a csapat vezérének a asztalitenisz szövetség által négyszer is év játékosának megválasztott, korábbi világranglistán top 100-as játékos Pázsy Ferenc érkezik.

DO-archív

Az NB I-es alakulat így az korábbi bajnok felállásban Jeszenszki Dániel, Nemes Vince, Éliás Attila, Biró Bálint összeállításban vág neki az idénynek, az NB II-ben Pázsy Ferenc, ifj. Ármos József, Váczi Norbert és Szép Gábor küzd a dobogós helyezésekért. Az NB3-as csapat -a sokadik- kellemes meglepetés az egyesület számára, hiszen az utolsó pillanatban dőlt el, hogy indul csapat az harmad osztályban, ahol Kada Richárd, Hüvelyes Zoltán, Hüvelyes Csaba és Orbán Zsolt és Nádas Eszter küzdenek majd. . 

Megcélozzák az aranyakat

Az NB II-es csapat tagjaként készül az új kihívásokra Szép Gábor, aki már tavaly is meghatározó tagja volt az akkor még harmadosztályú csapatnak. A rutinos játékos nagy izgalommal várja a bajnoki rajtot, s mint azt elmondta, ahogy az egyesület többi csapata, úgy ők is szeretnék az élmezőnyben, lehetőleg az első helyen zárni a pontvadászatot.

DO-archív

– Az idén három osztályban indítunk csapatot, és nagyon jó játékosokkal erősítettünk, például a sokszoros válogatott és magyar bajnok Pázsy Ferenccel, így ki lehet mondani, hogy az NB I-ben és az NB II-ben minimum elvárás a dobogós helyezés elérése lesz. Ezért is kezdtük el időben a felkészülést, azért ezt sem először tesszük, tisztában vagyunk azzal, milyen munkát kell elvégezni ahhoz, hogy a legjobb formában vágjunk neki a szezonnak. Sok függ persze attól, milyen erősségű lesz a mezőny, s bár most úgy tűnik, hogy nem lesz annyi csapat, mint tavaly, erős ellenfelek várnak ránk az új szezonban, sok meccs ki-ki mérkőzés lesz, ennek szellemében készülünk és ennek szellemében kell majd játszanunk is. Ami pedig engem illet, játszottam már NB II-ben, bár ebben a régióban még nem, abban bízom, hogy a mérkőzéseim minimum hatvan százalékát azért meg tudom nyerni, s ha azt nézzük, hogy egy volt válogatott játékossal egészültünk ki, akkor az talán ahhoz is elég lehet a helyi srácokkal együtt hogy mindenképpen dobogós helyen végezzünk, de a titkon remélt cél azért az aranyérem megszerzése lesz.

A rovat további hírei: Sport

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.