Nemzetközi rangú örökség őrzője a város
Lenyűgöző, negyvenéves történetét tekintve pedig nagyon komoly jelentőségű kiállítás nyílik pénteken a Kortárs Művészeti Intézetben 18:30-kor. A nemzetközi rangot képviselő tárlatot Kovalovszky Márta művészettörténész ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe.
A Duna-parti szoborpark egész Európában egyedülálló látványosság, e különleges és értékes művészeti örökség gondozásának fontosságára hívja fel a figyelmet a tárlat. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi acélszobrász alkotótelepi munka művészeti termékei helyben teremtődtek, kiemelt fontossága volt a szoborállításoknak. Továbbá annak a szabad alkotói folyamatnak a végigkövetése, amit európai és tengerentúli művészek alkotásai gazdagítottak a meghívásos fórumon.
A tárlatot Várnai Gyula, Munkácsi-díjas alkotóművészünk, a Dunaferr Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumi elnöke és Nagy Annamária művészettörténész rendezik. Mint azt hangsúlyozták a szoborpark olyan kulturális és lokális értéke Dunaújvárosnak, ami mindig is fontos helyi értéket képviselt az emberek életében, hiszen a gyárban maguk is részt vettek az alkotás folyamatában. A Duna-parti szobrokat kiegészítendő kisplasztikákat, terveket, modelleket és rajzokat is bemutatnak, valamint a gazdag archívum anyagból válogatva feltárják az alkotótelepek hátterét, kitekintve a nemzetközi párhuzamokra is. Az eleinte meghívásos alapon működő szimpóziumok később pályázati úton működtek, rangot és színvonalat képviseltetve a nemzetközi művészeti szaklapokban.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!