Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Nemzetközi rangú örökség őrzője a város

Pálinkás István - 2016. március 10. 8:03

Lenyűgöző, negyvenéves történetét tekintve pedig nagyon komoly jelentőségű kiállítás nyílik pénteken a Kortárs Művészeti Intézetben 18:30-kor. A nemzetközi rangot képviselő tárlatot Kovalovszky Márta művészettörténész ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe.

A  Duna-parti szoborpark egész Európában egyedülálló látványosság, e különleges és értékes művészeti örökség gondozásának fontosságára hívja fel a figyelmet a tárlat. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi acélszobrász alkotótelepi munka művészeti termékei helyben teremtődtek, kiemelt fontossága volt a szoborállításoknak. Továbbá annak a szabad alkotói folyamatnak a végigkövetése, amit európai és tengerentúli művészek alkotásai gazdagítottak a meghívásos fórumon.

A tárlatot Várnai Gyula, Munkácsi-díjas alkotóművészünk, a Dunaferr Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumi elnöke és Nagy Annamária művészettörténész rendezik. Mint azt hangsúlyozták a szoborpark olyan kulturális és lokális értéke Dunaújvárosnak, ami mindig is fontos helyi értéket képviselt az emberek életében, hiszen a gyárban maguk is részt vettek az alkotás folyamatában.  A Duna-parti szobrokat kiegészítendő kisplasztikákat, terveket, modelleket és rajzokat is bemutatnak, valamint a gazdag archívum anyagból válogatva feltárják az alkotótelepek hátterét, kitekintve a nemzetközi párhuzamokra is. Az eleinte meghívásos alapon működő szimpóziumok később pályázati úton működtek, rangot és színvonalat képviseltetve a nemzetközi művészeti szaklapokban.

A rovat további hírei: Kultúra

Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)

Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)

2025. szep. 07.

A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.

DSTV: római piknik a ligetben

DSTV: római piknik a ligetben

2025. szep. 07.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.

Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata

Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata

2025. szep. 03.

Nem várhatnak tovább az édes élmények, immár a negyedik évad kezdődik a Vasmű úti egységben – pénteken délután várják a vendégeket. Ráadásul rendhagyó nyitánnyal csalogatnak!

DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban

DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban

2025. szep. 03.

Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.

 

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

2025. szep. 02.

A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

2025. aug. 30.

Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

2025. aug. 29.

Komoly sikereket aratott a fellépéseken, táncházban ismertette a magyar folklórkincs alapjait, és nem mellékesen városunk hírnevét is öregbítette Belgiumban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a közelmúltban vendégszerepelt a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon – csodás élmény volt!