Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ősei szelleme lakozik a hegedűjében

Közélet
Halászcsárda
cigányzene
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2016. már. 20., 18:17

Már tizenhét éve muzsikál Ráduly Attila a Halászcsárdában. Hegedűjétől sosem válna meg, hiszen örökség, már negyedik generáció óta használja a családja. Igazi hírességeknek zenélhetett, sőt, a fél világot beutazta.

- Hat éves korom óta zenélek, zenész család sarja vagyok, anyai és apai ágon is. 1956. augusztus 9-én születtem Budapesten. Az iskoláimat itt kezdtem el, zeneiskolába is ide jártam. Viszonylag fiatalon, 1969-ben kerültem be a KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó zenekarába, és tíz évig játszottam ott. Igaz, 1976-ban bevonultam katonának, két év múlva leszerelem, majd 1978 decemberében kezdtem az első munkahelyemen az agárdi Vadász Étteremben játszani. Így kerültem Fejér megyébe – meséli a kezdetekről a hegedűművész, akit gyermekként nem is a hegedű vonzotta. Zongorista akart lenni, de a tradíció döntött, édesapjáék választották, hogy ki milyen hangszeren tanul játszani. Aztán a hegedű már hozzánőtt, ahogy fogalmazott, a vérében van.

- Ercsiben nősültem 1976-ban, és huszonnyolc évet házasságban éltem, de az utolsó tíz év már nem volt az igazi. A gyermekeim elvégezték az iskoláikat, és ugyan tehetségesnek bizonyultak, de egyikük sem lett zenész.

Attila viszont szép ívű pályát futott be. Igazi hírességeknek zenélhetett, sőt, a fél világot beutazta.

- A Rajkó zenekarban játszva kísértük a néptáncosokat, de mellette több meghívást is kaptunk. Az egész világot bejártam, turnéztam Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, de a fél amerikai kontinenst is körbe utaztuk. Annak idején három hónapot voltam kinn Amerikában, végigjártuk a legszebb helyeket Eldorádótól kezdve a Niagara vízesésen át New Yorkig. Még az ENSZ székházában is felléptünk! Voltak nagy sikereim az életben. Például 1974-ben kétszer is felléptem a Carnegie Hallban, a Rajkó zenekarral. De az is örökre emlékezetes marad, amikor Franciaországban ötezer ember előtt kellett játszanunk és az egyik vezető prímásunk megbetegedett. Mondanom sem kell, nekem kellett átvennem a szerepét és a Monti csárdást kellett elmuzsikálnom. A kezem, lábam beleremegett, de óriási sikert arattunk. Monte Carlóban pedig a hercegnőknek játszottunk.

Aztán Attila letelepedett, s végigjárta a dunaújvárosi szórakozóhelyeket is a Pentele Bisztrótól kezdve a Vigadóig. Tizenhét éve azonban a helyi halászcsárdában zenél.

- Annak idején az ORI-ban kellett vizsgáznunk. Jómagam, tizenévesen, elsőre megfeleltem és B kategóriát kaptam zenész vendéglátósként. Édesapám elvitt nagy prímásokhoz, de akkor nem vállaltak el, mindenkinek rengeteg tanítványa volt. Mára megfordult ez a helyzet, manapság nincs, aki ezt a műfajt tanulná. Pedig én szívesen átadnám azt a tudást, amit megszereztem, de senkit sem érdekel. A szívemnek fáj, hogy nincs utánpótlás. Az idősebbek elviszik magukkal ezt a szép zenét, ezt a zenei tudást és anyagot, és velük együtt tűnik el a népzenének ez az ága is. A színpadi muzsika ugyanis teljesen más, mint ez. Ebben a műfajban sok más műfaj és stílus is ötvöződik, napi szinten kell megfelelni az új kihívásoknak. Ha csak a közelmúltat nézzük, a Kistehén zenekarnak a Van egy kék tó című slágerét nekünk is meg kellett tanulnunk játszani, mert ez volt akkor az igény. Pedig nem cigányzene volt… Sajnálatos módon a mai fiatalok és középkorúak nem ismerik a nóta és a nótázás fogalmát. ha megkérdezem, gyakran válaszolják, még nótájuk sincs! Pedig nem is oly rég egy-egy nóta apáról fiúra szállt, és a kocsmák is hangosak voltak a muzsikaszótól. Nem is volt annyi verekedés, viszály a családokban, mint manapság, mert a zene a lelkeket gyógyítja. A másik nagy bánatom, hogy a „telefonosok” világában élünk. Én csak így hívom őket. Bejönnek az étterembe, aztán fel sem néznek a kütyüikből. Nem figyelnek egymásra még a családtagok sem. Gyakran elfelejtenek köszönni is, elfordítják a fejüket, mintha az is pénzbe kerülne. Ilyenkor mondom én, hogy az intelligenciát nem lehet tanulni, azzal születni kell. Egyre érdektelenebbé válnak az emberek a világ dolgai iránt. Máskor pedig csak a panaszt, csak a keserűséget hallom az emberektől, és ez is lehangol, mert nem tudok segíteni. Jó lenne, ha figyelnének az emberek a szeretteikre, a békességre, egymásra. Aztán volt egy nagy vágyam is, ami nem teljesült. Szerettem volna elmenni egy óceánjáró hajóra muzsikálni. Leadtam a műsorokat az impresszáriónak, de máig nem kerestek, és ez törést okozott bennem. Pedig van több saját szerzeményem, sőt, egy saját kiadású cd-m is, ami nagyjából nyolc éve jelent meg „Kegyetlen volt velem az élet” címmel. Ezen a lemezen két saját szerzeményem is szerepel. Még a kritikusok szerint is élő hatású, s nem lett mesterkélt.

Attila szerint a hangszeréből egy művész mindig a saját lelki állapotát varázsolja elő. A hangszere pedig egy igazi kincs.

- A hegedűmet egy Sevarnadze nevű hangszergyártó készítette még az Amati családi manufaktúra hagyományai alapján. Immáron negyedik generáció óta használja a családom. Szentül hiszem, hogy a fában benne van az őseim lelke, a vidámságuk, a fájdalmuk. Egyszer egy nyári délután jöttek hangszerkereskedők, és megnézték, majd megkérdezték, eladó-e? Kíváncsiságból megkérdeztem, mennyit adnának érte. Azt mondta a kereskedő, hogy itt és most azonnal kifizet ötszáz ezer forintot, majd még utalja a többit, amennyiben megegyezünk. Jót mosolyogtam, aztán megmondtam, hogy ez családi örökség, számomra felbecsülhetetlen érték és nem eladó.

Ahogyan Attila is megállapította: Ez a zene dicsőséget hozott Magyarországra, a magyarokra! Ha ebben a rohanó világban nem lesz magyar nóta, hiába akarják majd később, az sem lesz, aki újra meghonosítsa. Mert a nótákban benne van az élet filozófiája, az élet értelme.

A rovat további hírei: Közélet

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

2025. szep. 17.

Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

2025. szep. 16.

Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

2025. szep. 16.

A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

2025. szep. 16.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

2025. szep. 15.

Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.

 

Felhőszakadás Dunaújvárosban

Felhőszakadás Dunaújvárosban

2025. szep. 14.

Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A kevesebbet hibázó nyert

  2. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  3. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  4. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő