Új pólóban a futsal csapat

Vass Ádám - 2016. március 31. 8:05

Dunaújvárosi csapathoz száz százalékosan dunaújvárosi póló dukál, így városunk futsal csapatának tagjai Palkó István, helyi vállalkozó által tervezett pólóban feszíthettek a kempingben.

Egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében a megújult dunaújvárosi kemping területén nem rég átadott szaunaparkban mutatták be a csapat, és egyúttal a város új pólóját. Palkó István saját a sportboltjában két hónapon át tervezgette, készítette saját gyártású pólóját, melyet büszkén viselhet minden újvárosi lakos. A Dunaferr DF RENALPIN FC NBI-es csapatával közös együttműködést is igen megtisztelőnek tartja, melynek bizonyára folytatása is lesz, akár szurkolói termékek képében is.

Budavári Árpád stratégiai manager elmondta, a csapatnak az is a brandje, hogy dunaújvárosiak, így büszkén viselik majd a pólót szerte az országban, hiszen Dunaújváros egy olyan képet tud mutatni amire mindenki büszke lehet, a várost pedig már a nem helyi gyökerekkel rendelkező játékosok is magukénak érzik.

Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy a csapat tagjai a város megújult kempingjében pihenik ki a bajnokság fáradalmait. Mint elmondta, nem csak a kemping régi fényét igyekeztek visszahozni, hanem annál jóval többet, a fejlesztések pedig továbbra is zajlanak, de az apartmanok iránt már most nagy a kereslet, a szaunaparkot is kezdik felfedezni a kikapcsolódni vágyók, és a vendéglátóegység is remekül ki tudja szolgálni a látogatókat.

Zemankó Zoltán operatív manager szerint fontos, hogy a csapat egy jó közösségként is működjön, ami az utánpótlás korúaknál is az egyik elsődleges cél. Egy bográcsozás a kempingben pedig remek csapatépítés és kikapcsolódás a bajnokság rövid szünetében, ahogy a válogatott játékosoknak is pihentetően hat a világbajnoki selejtezők előtt. Rövid időn belül indul a felsőházi rájátszás, melynek elérése volt a legfontosabb a szezon előtt, de az elkövetkezendő tíz fordulóban mindent meg fognak tenni, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. Az utánpótláscsapatok idei szezonban elért kiemelkedő sikerei pedig bizakodásra adnak okot a jövőre nézve.

Fehér Zsolt vezetőedző is pozitívan tekint a jövőre, hiszen a szezonban egyedülálló módon háromszor is kapott gól nélkül hagyták el a pályát, ami remek kiindulópont. Nagy munka áll a csapat mögött, többször is sikerült a szezon során megújulni, de a rájátszásban még többre lesz szükség.

Schranz Balázs, a csapat játékosa is örül a kikapcsolódásnak, hiszen mint mondta, a környezet gyönyörű, a hangulat remek, a pólónak pedig nagyon örülnek, hiszen hozzájuk való, illik rájuk és büszkén fogják viselni, amikor csak tehetik.

A rovat további hírei: Sport

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

2025. nov. 06.

Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 06.

A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

Debreceni előny a kupában

Debreceni előny a kupában

2025. nov. 05.

Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.

Nehéz helyzetben a DKKA

Nehéz helyzetben a DKKA

2025. nov. 04.

A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

2025. nov. 04.

Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.