Várják a fiatalokat a Pentele Baráti Körbe
1987. december elsején alakult meg a Pentele Baráti Kör. Az évek során a közösség tagjai más csapatokat, klubokat is kialakítottak, ilyen a borbarátok klubja, a nyugdíjas klub, a hagyományőrző klub, a nótaklub. A közel harminc éves baráti kör a héten tartotta éves beszámolóját.
Az évek során a közösség tagjai más csapatokat, klubokat is kialakítottak, ilyen a borbarátok klubja, a nyugdíjas klub, a hagyományőrző klub, a nótaklub. Mégis, szerves egységet képeznek, hiszen a cél közös, megőrizni és ápolni a pentelei hagyományokat.
A tavalyi beszámolót Szabó Tamás ismertette az egybegyűlteknek. A hagyományoknak megfelelően rendszeresen részt vesznek a városi ünnepségeken, koszorúznak a megemlékezéseken. Minden évben fejet hajtanak a városrész szülötte, Pentele Molnár János emléke előtt. Tavaly a Pentelei Molnár János szakképző iskola is csatlakozott hozzájuk a festőművész szülőházánál tartott megemlékezésnél. Rendszeresen szerveznek gasztronómiai programokat, bor-böllér- és süteményversenyt, felelevenítették a Pentele Napot is.
Szabó Tamás hozzátette, jó lenne a fiatalítás a közösségben, de nehéz megtalálni, idecsalogatni az ifjúságot.
Parádi György, a Pentele Baráti Kör elnöke elmondta, a város főépítésze a 2018-ig szóló városfejlesztési tervdokumentációt elküldték a közösségüknek, hogy véleményezzék azt. Hangsúlyozta, hogy ebben szerepelnek olyan, általuk már korábban megfogalmazott, a szívügyüknek fontos fejlesztések ismint a malom felújítása, a hozzá kapcsoló főtér kialakítása, a kistemető felújítása, valamint emlékhely kialakítása az egykori monostorhoz és Szent Pantaleonnak.
A rovat további hírei: Közélet
Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban
2024. okt. 27.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet.
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.
Megkezdte munkáját az új közgyűlés
2024. okt. 24.
A júniusi önkormányzati választás utáni első rendes ülését tartotta városunk újonnan megválasztott közgyűlése csütörtökön délelőtt. A képviselők összesen 37 témában hoztak döntést, a legnagyobb érdeklődés a Béke városrészi postanyitás kérdését kísérte.
A négyszer megünnepelt születésnap
2024. okt. 24.
Zorinácz Józsefné Ilona néni szeptember 25-én ünnepelte a 90. születésnapját, először. Azóta ugyanis több alkalommal megülték a kerek évfordulót a családdal, az önkormányzati köszöntés már a negyedik volt az összejövetelek sorában.
Közösen búcsúztak a legendás tanártól
2024. okt. 24.
A közelmúltban állt az égi katedrára Fejős Ádám, akitől a volt pályatársak, egykori diákok közösen búcsúztak a Rudas középiskolában. A dunaújvárosi oktatási szféra legendás alakja volt, emléke örökké él.
"A mi dolgunk, hogy tovább vigyük a lángot" (galériával)
2024. okt. 23.
Méltó módon, együtt tisztelgett a hősök előtt Dunaújváros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulóján. Ez alkalomból elsőként a temetői kopjafánál koszorúzással emlékeztek, majd a Bartók Kamaraszínházban ünnepélyesen átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Petrás Gábor érdemelt ki.