Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vezető rabbi tartott előadást a Kereskedelmiben

Oktatás
iskola
Kereskedelmi iskola
Dunaújváros
előadás

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. már. 18., 07:55

A Kereskedelmi iskola  érettségi előtt álló diákjaihoz érkezett Köves Slomó vezető rabbi, aki az ifjúságvédelem, az antiszemitizmus, a mindennapi zsidóság témakörében tartott előadást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által szervezett előadássorozat részeként.

Magyar András, az iskola igazgatója elmondta, fontosnak tartja, hogy megismertessék a diákokat a történelmi egyházakkal, hiszen legtöbben csak keveset tudnak róluk. Kiemelte, hogy a gyerekek nagyon várták az előadást és érdeklődtek a téma iránt.

Köves Slomó először járt városunkban, a kereskedelmi iskolában tett látogatás egyike annak a havi négy-öt előadásnak, jórészt gimnáziumokban, ahol ismeretterjesztő beszélgetéseket tartsanak a diákoknak.

Köves Slomó azt mondta, a tanulók a legtöbb helyen nyitottak és érdeklődőek, sok kérdés érkezik tőlük és mindenhol pozitív élményekkel távoznak, de igen nagy az ismeret hiánya is. Sok fontos, hogy a többségi társadalom felé is megmutassák értékeiket. Az előadás után Köves Slomó látogatást tett Cserna Gábornál, városunk polgármesterénél is. Az óbudai zsinagóga rabbija kiemelte a zsidó kultúra helyi szinten történő ápolását, valamint a zsidó temetők rendbetételéről is egyeztettek a városvezetővel.

A rovat további hírei: Oktatás

Hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik

Hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik

2019. nov. 14.

Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségik, hétfőtől elkezdődnek a középszintű vizsgák országszerte - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.          

Eredményes konferencia a Tudományos Héten

Eredményes konferencia a Tudományos Héten

2019. nov. 14.

A Dunaújvárosi Egyetemen javában zajlik a Tudományos Hét, és mint mindig, ilyenkor tartják a házi Tudományos Diákköri Konferenciát is, ami előválogatónak is számít az országos rendezvényre.

Nem lehet pótolni az atomenergiát

Nem lehet pótolni az atomenergiát

2019. nov. 14.

Nem lehet pótolni az atomenergiát, mert alaperőművekre szükség van a hálózati ingadozások kiküszöböléséhez - jelentette ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán szerdán.

Idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma

Idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma

2019. nov. 13.

Folyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A karbonmentes energiáé a jövő

A karbonmentes energiáé a jövő

2019. nov. 12.

Szakmai nappal, plenáris és szekcióülésekkel kezdődött a Tudomány Hete programsorozat a Dunaújvárosi Egyetemen. A IV. East-West Cohesion konferencia fókuszában idén a karbonmentes energia állt, amelynek fontosságáról hétfőn délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a felsőoktatási intézmény könyvtárában.

Jelentős változások várhatók a szakképzésben

Jelentős változások várhatók a szakképzésben

2019. nov. 12.

Tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés, juttatásai az ösztöndíjak és a munkaszerződések rendszerén alapulnak majd, és módosul a szakképzésben oktatók jogállása – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Februártól lehet jelentkezni a külföldi nyelvi kurzusokra

Februártól lehet jelentkezni a külföldi nyelvi kurzusokra

2019. nov. 12.

Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Húsz percig bírta a Kohász

  2. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  3. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  4. DSTV: két győzelem, egy vereség

  5. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő