Dunaújváros Hetilap

Az internet áfáját is csökkentik?

doszerk - 2016. április 17. 10:08

Az internethasználat áfájának csökkentése 13-15 milliárdos megtakarítást jelent a polgároknak - közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten, sajtótájékoztatón.

A jövő évi adótörvények részeként kerül a parlament elé a javaslat, amely 2017 januárjától a jelenlegi 27-ről Magyarországon soha nem látottan alacsony szintre, 18 százalékra csökkenti az internet-használat általános forgalmi adóját - mondta a politikus. Emlékeztetett arra: korábban a kormányoldal mellett az ellenzék is támogatásáról biztosította az elképzelést.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára felidézte, a kormányzat az internetről tavaly több tízezer résztvevővel folytatott rendezett nemzeti konzultáció részeként a polgárok és a szakma véleményét hozta összhangba. A konzultáció lezárásaként nyújtotta be az eredményeket összegző javaslatcsomagot a kormányzatnak Deutsch Tamás; ennek első és legfontosabb eleme az áfacsökkentés.

Deutsch Tamás megemlítette: amikor az internetet nem használókat arról kérdezik miért nem használják ezt a szolgáltatást, a második-harmadik helyen az árat jelölik meg, az áfacsökkentéssel évente legalább egyhavi díjat takarítanak meg az előfizetők.

A politikus hozzátette: a tavaly az internetről rendezett nemzeti konzultáció során a válaszadók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az internethasználat elősegítéséhez szükség van adócsökkentésre, ezen belül egyértelmű többség állt ki a használat áfájának mérséklése mellett.


Fotó: Mohai Balázs/MTI

Deutsch Tamás utalt rá: az áfacsökkentés mellett további programokkal segítik az internet használatának elterjedését a következő években, ezek között említette, hogy Magyarországon az európai céldátumnál két évvel korábban, 2018 végén lesz minden háztartásban elérhető a szupergyors vezetékes internet.     Az internet áfájának csökkentése jól illeszkedik a kormány adócsökkentési terveibe, és a gazdaság jó teljesítménye is lehetővé teszi - jelezte Dömötör Csaba, megemlítve: az intézkedés jó hír a felhasználók mellett az internetes iparág szereplőinek is, növelheti a beruházási és a vállalkozási kedvet, valamint javíthatja Magyarország versenyképességét.

Dömötör Csaba hozzátette: a 2017-es év "egyébként is az adócsökkentésről szól majd", hiszen csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, tovább bővülnek a családi adókedvezmények, adókedvezményt kapnak a fiatal házasok és alacsony marad a személyi jövedelemadó kulcsa.

"A digitális jólét megteremtése az előttünk álló évek egyik legfontosabb feladata lesz", a magyarok számára az internet a szabadság egyik fontos szimbóluma, ezért joggal várják el, hogy az internet érjen el mindenhova, legyen szupergyors, lehetőleg elérhető áron. Azt is joggal várják el, hogy az internet segítse a munkahelyteremtést, és építsen arra a kreativitásra, amire joggal vagyunk büszkék mi, magyarok - fogalmazott az államtitkár.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"

2025. júl. 23.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.

Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt

Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt

2025. júl. 22.

A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

2025. júl. 22.

A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

2025. júl. 20.

Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

2025. júl. 19.

Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

2025. júl. 19.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

2025. júl. 18.

Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.