Birkózás - Visszatérnek a veteránok a szőnyegre
A veterán birkózók mutathatják be technikai tudásukat, elszántságukat a Tusják János emlékére rendezett versenyen május 15-én a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az összecsapásokat ingyenesen lehet majd megtekinteni.
Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke is aktív szőnyeggyűrő, aki a kicsiktől a veteránokig követi a birkózósport alakulását Dunaújvárosban, melynek történetét fejből ismeri, a mestereket pedig személyesen is becsben tartja:
– A gyerekek a sportban a felnőtt versenyzőktől is sokat tanulhatnak. Jónak tartom, hogy Dunaújvárosban vannak olyan idősebb generációk, akik befejezték aktív pályafutásukat, de eljárnak ide a birkózócsarnokba. Ezek a versenyzők átadják tudásukat a fiataloknak, így nem tűnnek el azok az apró fogások, technikák, amiket ugyan tanulnak az újak is, ám a régiektől élőben tehetik. Mi így edzünk, fiatalok és idősek együtt.
Mátyás Gábor maga sem tagadja, hogy kőkemény küzdelmekről szól a veterántalálkozó is, mert a szőnyegen ellenfelek találkoznak még akkor is, ha egyébként remek barátok, kollégák. A veterántalálkozón a 35 évesektől a 70 éves korosztályig versenyeznek majd. Az év első versenye ebben a kategóriában május 15-én 10 órakor lesz a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, az összecsapásokat ingyenesen lehet megtekinteni. Fontos verseny, hiszen komoly felmérője a felkészülésnek. A veteránok legfontosabb versenye a világbajnokság, amit minden év augusztusa és októbere között rendeznek valamely országban. Idén szeptember 27-én Finnországban lesz, hazánkból legalább harminc versenyző vesz részt rajta. Ebben a felkészülésben komoly felmérő lesz a májusi verseny.
Balogh Richárd (130 kg) huszonhét éve lépett először szőnyegre gyerekként, Gurics György idejében. Fél éve kezdett a veteránversenyzésbe.
– Az utánpótlást látva azt tapasztalom, hogy kezdenek erősödni, egyre több gyerek csatlakozik a csapathoz. Egyre többen érdeklődnek, magunk is buzdítjuk őket, mert gyönyörű a csarnokunk. Ez csillagos ötös a csapat javára. Mindenki lelkesen, erőteljesen, dinamikusan jár edzésekre. Munka után még két-három órát is itt vagyunk. Nagy elődeinkhez méltóan Komóczi Gabi bácsi, Tusják János (az ő emlékversenye lesz) szeretnénk kitűnni ezzel a bajnoksággal Dunaújvárosban.
Papp Gyula (130 kg) első emléke a szőnyegről ötéves korára datálható, amikor édesapja levitte a csarnokba és meggyűrte.
– Aztán itt maradtam. Ez az első emlékem, ami megmaradt. Családi tradíció, amit viszek tovább, mint örökséget. Első nevelőedzőm Sütű Bandi volt, majd Gubicza Józsi bácsi, aki nagyon sokáig edzett engem, majd Tóth Laci. Felnőttként pedig már Komóczi vagy Czellér Béla bácsi okított. Elsősorban kitartást, önfegyelmet, összpontosítást ad ez a sport. A birkózás egy komplexitást képes adni az élethez, mert itt is szükség van előrelátásra, és szorgalomra. A mindennapi munka meghozza gyümölcsét. Kezdetektől benne vagyok a csarnok felújításában, segítek. Igazából azt látom, ha ez a munka továbbra is ebben az ütemben zajlik, akkor nyolc-tíz év múlva újra egy birkózó fellegvár alakul ki. A mostani terem kiváló erre.
Iván László (130 kg) harminc évvel ezelőtt fogott szőnyeget, s jó szívvel gondol vissza az akkor divatos válogatókra is.
– Hozzánk akkor Tóth László és Gubicza József jött. Egy rosta volt, kiválogattak bennünket az iskolákban, s akkor kezdtünk birkózni. Ez soha nem tűnt egyszerűnek, nem is tudtuk igazán, miről szól. Mint minden sport, nehéz. Küzdősportként, nehéz fizikai munkaként számomra az egyik legszebb sport, ami meghatározza az egész életemet. Mit is kívánhatnék ennek a csarnoknak? Minél jobb, szebb, sikeresebb éveket. Nyilván rengeteg munka, de megéri, mert csodálatos.
Pelsőczi Gábor (84 kg) utolsó élménye, hogy húsz évvel ezelőtt abbahagyta a birkózást, s azóta ez lesz az első versenye:
– Készülök, sokat segítenek a többiek. Fizikálisan már felkészültnek érzem magam, a technikán még csiszolunk. Mindenki hozzáállása kiváló. Van több világbajnokunk is, akik sokat segítenek. Sokan 35 körül vannak, rettenetes technikai tudással, jók a veteránok. Fiatalkorunkban is sokat számítottak az elődök, megtanítottak bennünket. Amit itt kapnak a fiatalok, egész életükre kihat.
Balogh Richárd, Mátyás Gábor, Dudás György, Mudra Mihály és Pelsőczi Gábor
Király Ferenc (130 kg) szerényen beszél, negyedikesként a Ságvári iskola sporttagozatára járt, amikor Csajági Lászlóval bementek a tornaterembe:
– Első edzés után úgy mentünk haza, hogy mindenkinek izomláza volt. Másnap már negyed annyian nem voltunk, s akkor azt mondta „na, belőletek talán lesz valami”. Egyáltalán nem társadalmi rendszerfüggő, hogy a szőnyegen hogyan teljesítesz. Tény, hogy ma más az életminőség, a követelmények. Ahhoz, hogy valaki folyamatosan járjon edzésre, elszántság és akarat kell. Könnyebb a számítógép előtt. A mai gyerekek ugyan okosabbak, de szétszórtabbak is, mert majdnem készen kapnak mindent. Az eredményekhez kell egy kis fanatizmus, naponta, főleg a mai világban. Koromtól fogva akadnak nézetkülönbségek, hiányolom belőlük az elszántságot. A versenyre azért kicsaljuk őket, s noha kihagytam harminc évet, azért ott leszek.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek
2025. dec. 02.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.
Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. dec. 02.
Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.
Fontos meccs vár az Acélbikákra
2025. dec. 02.
A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.
Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott
2025. dec. 02.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.
Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok
2025. dec. 01.
Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.
Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók
2025. dec. 01.
Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.
Ezúttal az Újpest örülhetett
2025. dec. 01.
Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.











