Birkózás - Visszatérnek a veteránok a szőnyegre

Pálinkás István - 2016. április 28. 9:31

A veterán birkózók mutathatják be technikai tudásukat, elszántságukat a Tusják János emlékére rendezett versenyen május 15-én a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az összecsapásokat ingyenesen lehet majd megtekinteni.

Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke is aktív szőnyeggyűrő, aki a kicsiktől a veteránokig követi a birkózósport alakulását Dunaújvárosban, melynek történetét fejből ismeri, a mestereket pedig személyesen is becsben tartja:

A gyerekek a sportban a felnőtt versenyzőktől is sokat tanulhatnak. Jónak tartom, hogy Dunaújvárosban vannak olyan idősebb generációk, akik befejezték aktív pályafutásukat, de eljárnak ide a birkózócsarnokba. Ezek a versenyzők átadják tudásukat a fiataloknak, így nem tűnnek el azok az apró fogások, technikák, amiket ugyan tanulnak az újak is, ám a régiektől élőben tehetik. Mi így edzünk, fiatalok és idősek együtt.

Mátyás Gábor maga sem tagadja, hogy kőkemény küzdelmekről szól a veterántalálkozó is, mert a szőnyegen ellenfelek találkoznak még akkor is, ha egyébként remek barátok, kollégák. A veterántalálkozón a 35 évesektől a 70 éves korosztályig versenyeznek majd. Az év első versenye ebben a kategóriában május 15-én 10 órakor lesz a  Dunaújvárosi Sportcsarnokban, az összecsapásokat ingyenesen lehet megtekinteni. Fontos verseny, hiszen komoly felmérője a felkészülésnek. A veteránok legfontosabb versenye a világbajnokság, amit minden év augusztusa és októbere között rendeznek valamely országban. Idén szeptember 27-én Finnországban lesz, hazánkból legalább harminc versenyző vesz részt rajta. Ebben a felkészülésben komoly felmérő lesz a májusi verseny.  

Balogh Richárd (130 kg) huszonhét éve lépett először szőnyegre gyerekként, Gurics György idejében. Fél éve kezdett a veteránversenyzésbe.

Az utánpótlást látva azt tapasztalom, hogy kezdenek erősödni, egyre több gyerek csatlakozik a csapathoz. Egyre többen érdeklődnek, magunk is buzdítjuk őket, mert gyönyörű a csarnokunk. Ez csillagos ötös a csapat javára. Mindenki lelkesen, erőteljesen, dinamikusan jár edzésekre. Munka után még két-három órát is itt vagyunk. Nagy elődeinkhez méltóan Komóczi Gabi bácsi, Tusják János (az ő emlékversenye lesz) szeretnénk kitűnni ezzel a bajnoksággal Dunaújvárosban.

Papp Gyula (130 kg) első emléke a szőnyegről ötéves korára datálható, amikor édesapja levitte a csarnokba és meggyűrte.

Aztán itt maradtam. Ez az első emlékem, ami megmaradt. Családi tradíció, amit viszek tovább, mint örökséget. Első nevelőedzőm Sütű Bandi volt, majd Gubicza Józsi bácsi, aki nagyon sokáig edzett engem, majd Tóth Laci. Felnőttként pedig már Komóczi vagy Czellér Béla bácsi okított. Elsősorban kitartást, önfegyelmet, összpontosítást ad ez a sport. A birkózás egy komplexitást képes adni az élethez, mert itt is szükség van előrelátásra, és szorgalomra. A mindennapi munka meghozza gyümölcsét. Kezdetektől benne vagyok a csarnok felújításában, segítek. Igazából azt látom, ha ez a munka továbbra is ebben az ütemben zajlik, akkor nyolc-tíz év múlva újra egy birkózó fellegvár alakul ki.  A mostani terem kiváló erre.

Iván László (130 kg) harminc évvel ezelőtt fogott szőnyeget, s jó szívvel gondol vissza az akkor divatos válogatókra is.

Hozzánk akkor Tóth László és Gubicza József jött. Egy rosta volt, kiválogattak bennünket az iskolákban, s akkor kezdtünk birkózni. Ez soha nem tűnt egyszerűnek, nem is tudtuk igazán, miről szól. Mint minden sport, nehéz. Küzdősportként, nehéz fizikai munkaként számomra az egyik legszebb sport, ami meghatározza az egész életemet. Mit is kívánhatnék ennek a csarnoknak? Minél jobb, szebb, sikeresebb éveket. Nyilván rengeteg munka, de megéri, mert csodálatos.

Pelsőczi Gábor (84 kg) utolsó élménye, hogy húsz évvel ezelőtt abbahagyta a birkózást, s azóta ez lesz az első versenye: 

Készülök, sokat segítenek a többiek. Fizikálisan már felkészültnek érzem magam, a technikán még csiszolunk. Mindenki hozzáállása kiváló. Van több világbajnokunk is, akik sokat segítenek. Sokan 35 körül vannak, rettenetes technikai tudással, jók a veteránok. Fiatalkorunkban is sokat számítottak az elődök, megtanítottak bennünket. Amit itt kapnak a fiatalok, egész életükre kihat.

Balogh Richárd, Mátyás Gábor, Dudás György, Mudra Mihály és Pelsőczi Gábor

 

Király Ferenc (130 kg) szerényen beszél, negyedikesként a Ságvári iskola sporttagozatára járt, amikor Csajági Lászlóval bementek a tornaterembe:

Első edzés után úgy mentünk haza, hogy mindenkinek izomláza volt. Másnap már negyed annyian nem voltunk, s akkor azt mondta „na, belőletek talán lesz valami”. Egyáltalán nem társadalmi rendszerfüggő, hogy a szőnyegen hogyan teljesítesz. Tény, hogy ma más az életminőség, a követelmények. Ahhoz, hogy valaki folyamatosan járjon edzésre, elszántság és akarat kell. Könnyebb a számítógép előtt. A mai gyerekek ugyan okosabbak, de szétszórtabbak is, mert majdnem készen kapnak mindent. Az eredményekhez kell egy kis fanatizmus, naponta, főleg a mai világban. Koromtól fogva akadnak nézetkülönbségek, hiányolom belőlük az elszántságot. A versenyre azért kicsaljuk őket, s noha kihagytam harminc évet, azért ott leszek.

Veterán birkózók edzése

Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit
Veterán birkózók edzése - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Sport

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

2025. máj. 30.

Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.

DSTV: tisztelgő falfestés

DSTV: tisztelgő falfestés

2025. máj. 30.

A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.

Összetettben nem sikerült előrébb lépni

Összetettben nem sikerült előrébb lépni

2025. máj. 30.

A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.

Bajnoki nagyüzem a szőnyegen

Bajnoki nagyüzem a szőnyegen

2025. máj. 29.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal zárták korosztályos bajnokságok hétvégi döntőit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.

A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége

A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége

2025. máj. 29.

Bár a táv kétharmadáig remekül tartotta magát a nyílvízi úszó Eb tíz kilométeres versenyszámában Kovács-Seres Hunor, a hajrára elfáradt, s végül a huszadik helyen fejezte be a küzdelmeket.

DSTV: az óvodásokért futnak idén

DSTV: az óvodásokért futnak idén

2025. máj. 28.

A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán. A szombatra tervezett esemény legfontosabb tudnivalóiról a szervezők adtak tájékoztatást. Hangkép.

Döntőre készülnek a röplabdázók

Döntőre készülnek a röplabdázók

2025. máj. 28.

Dunaújvárosban, a Dózsa iskola tornatermében rendezik meg péntektől vasárnapig az U13-as fiú röplabdázók országos döntőjét, melyen a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is megméretik magukat.