A Diáknapok fináléja
Fergeteges pár napon vannak túl a megye diákjai: véget ért a Fejér Megyei Diáknapok 2016-os rendezvénysorozata, amelynek idén városunk adott otthont.
Igazán fergeteges gálaműsorral búcsúzott az idei Fejér Megyei Diáknapok a városunktól. A több mint ezer diákot megmozgató rendezvénysorozat 2016-ban is igazán színvonalas előadásokat vonultatott fel. Tehetséges fiatalok érkeztek szerte a megyéből, hogy megmérettessék magukat. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színháztermében tartott gálaműsor produkciói közben a díjakat is kiosztották vasárnap délután. A zsűri által legjobbaknak ítélt elismeréseket Gombos István, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere, Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere és Fejér Megye Önkormányzata képviseletében Tanka Csaba adták át. A záróeseményen a zsűri által kimagaslónak ítélt előadások vehettek részt. Dunaújvárost a Széchenyi Gimnázium Violin formációja és a Vegyeskara (Arany Tímea és Sárosdi Tamás, Novák Renátó, Horváth Kálmán és Pálinkás Eszer, Tótin Szilvia) képviselte.
A diáknapokra jelentkező 1077 diák 33 intézményből érkezett. Az előadásaikra, ahogy az elmúlt években is különböző fokozatú minősítést kaptak. Arany, ezüst és bronz oklevéllel díjazta a zsűri a produkció minőségét. Városunk diákjai szép eredménnyel zárták ezt a három napot. A rendezvén hivatalos honlapján az összes jelentkező eredménye kategóriánként megtekinthető.
A rovat további hírei: Kultúra
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.










