Megyei küldöttválasztást tartott a SOSZ
A szerkezeti és arculati változásokon áteső és megújulás alatt álló Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) tartott küldöttválasztó gyűlést városunkban, ahol eldőlt, ki képviseli megyénket a szövetségben.
A tavaly decemberi elnökválasztás óta Dr. Deutsch Tamás MOB alelnök lett a Sportegyesületek Országos Szövetségének új elnöke, aki azóta igyekszik megreformálni a szervezetet és hatékonyabb módokon segíteni a sportegyesületeket, valamint képviselni érdekeiket is. Ennek egyik lépése a szervezeti egység átformálása, melynek keretében tartották meg az első Fejér megyei küldöttválasztó gyűlést városunkban, amit Virág Lajos, a szövetség ügyvezető igazgatója vezényelt le hétfő délután fél négykor a Polgármesteri Hivatal földszinti dísztermében.
A gyűlésen részt vett többek közt Hingyi László, városunk oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának megbízott elnöke, Mátyás Gábor, a Dunaferr SE elnöke és a SOSZ alelnöke, valamint több megyei polgármester és sportegyesület vezetője. Az egyhangú szavazáson végül eldőlt, hogy megyénket két székesfehérvári egyesület, az Alba Regia Atlétikai Klub és a Honvéd Szondi György Sportegyesület fogja képviselni. A szövetség a küldöttektől aktív részvételt vár el, valamint azt, hogy mindig segítséget nyújtsanak egymásnak, ha tehetik, és igyekezzenek képviselni a sportegyesületek érdekeit. A küldöttválasztást követően szót ejtettek a jövő terveiről, valamint a következő időszak feladatairól és céljairól, melyekről Mátyás Gábor alelnök ejtett néhány szót. Mint mondta, az egyik elsődleges cél, hogy a mostani mintegy 130 tagegyesület száma egy év alatt a kétszeresére emelkedjen, melynek érdekében különböző együttműködési megállapodásokat is kötnek.
Ezzel a megyék képviselőinek száma is növekedne, hiszen minden megyét egy-egy küldött képviselhet, majd minden további ötödik tagegyesület után kerülhet be egy újabb. Fejér megyében jelenleg öt tagegyesület van, ezért képviselheti térségünket két küldött, de sor kerülhet minden évben új küldött választására, ha több egyesület is belépett. Továbbá a SOSZ átalakulásának részeként igyekeznek majd a sportegyesületeknek más módokon is segítséget nyújtani, például pályázatfigyeléssel, tájékoztatókkal vagy pénzügyi tanácsadással is, árulta el Mátyás Gábor.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: idén is focival ünnepeltek
2025. aug. 29.
Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.
Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje
2025. aug. 29.
Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.
DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül
2025. aug. 28.
Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.
Győzelem emberhátrányban
2025. aug. 28.
Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.
Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban
2025. aug. 27.
A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.
Visszatérnének a győzelem útjára
2025. aug. 27.
A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.
DSTV: megmérették magukat a fiatalok is
2025. aug. 26.
Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.










