Pénteken Rendvédelmi Nap a mozi előtt
A Közbiztonsági hónap részeként április 22-én, pénteken nyolc órától veszi kezdetét a Dunaújvárosi Rendvédelmi Nap és Technikai rendezvény a Dózsa Mozi téren, mely délig tart és a délutáni órákban 14:00 – 18:00 óra között fo.ytatódik.
A délelőtti részben főként az oktatási intézmények tanulói részére mutatják be a rendvédelmi szervek eszközeit, technikai felszereléseit, gépjárműveiket. Az érdeklődők mindent kipróbálhatnak, és TOTÓ kitöltésével tesztelhetik tudásukat!
A Rendvédelmi Nap egyik különlegessége a retro járművek felvonulása lesz. Ekkor a rendvédelmi szervek által korábban használt szolgálati gépjárműveket tekinthetjük majd meg, melyek restaurálást követően hűen idézik majd vissza a régebbi időket.
A felvonulás tervezett menete:
Indulás: 14:30-kor a Béke krt. parkolóból, gyülekező délután kettőtől
Útvonal: Béke krt. – Szilágyi Erzsébet út – Aranyvölgyi út – Apáczai Cs. János u. – Martinovics u. – Római városrészben rövid megálló 20 perc (a BMX pályán) – Római krt. – Vasmű út – Szórád Márton u. – Építők útja – Vasmű út – Dózsa Mozi tér.
A felvonulást követően 18:00 óráig a Technikai nap programját tekinthetik meg az érdeklődők a mozi előtti téren.
A rovat további hírei: Sziréna
Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. nov. 27.
Dunaújvárosi lakásban figyelmeztette a szénmonoxid-érzékelő jelzése a lakókat a mérgező gáz veszélyére egy társasházi lakásban szerdán este. A tűzoltók ki is mutatták a "néma gyilkos" jelenlétét, értesült a DO.
Perkátán bukott az autótolvaj
2025. nov. 27.
Nem mindennapi sorozatról számolt be a Zsaru Magazin híradása nyomán a vármegyei rendőrség közösségi felülete. Több soron is bukott a fiatal, íme!
Együtt a netes csalások ellen
2025. nov. 26.
Az internetes átverések elleni küzdelem jegyében folytatja sorozatát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – az eseményre a Kossuth Lajos utcai központban várják az érdeklődőket csütörtökön délután.
Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. nov. 24.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét kérik a 15 éves mezőfalvi lány eltűnése ügyében. Már egy megosztás is közelebb vihet a fiatalhoz! (FRISSÍTVE)
Baleset a reggeli órákban
2025. nov. 22.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Dunaújvárosban, a Szórád Márton út és az Aranyvölgy út kereszteződésénél.
Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)
2025. nov. 20.
Tragikus kimenetelű baleset történt a Papírgyári úton ma reggel, értesült a DO. Egyelőre nem megerősített információink szerint gyalogosgázolás történt – a sérült a helyszínen életét vesztette. Gyorshír.
Frontális karambol az 51-es főúton
2025. nov. 18.
Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek annál a balesetnél, amely hétfőn reggel történt az 51-es főúton Szalkszentmárton és Dunavecse között. Újabb súlyos eset, vigyázzanak az utakon!








